promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újra világklasszis lett egy magyar mentőkutya, súlyos betegség után
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Amikor két éve megoperálták, még az életéért aggódtak. De Symba annyira összeszedte magát, hogy ismét bekerült a mentőkutyák nemzetközi elitjébe. Ha eltűnt embert kell erdőben vagy romok között keresni, ő a király. 

Symba, a kilenc éves belga juhászkutya a világ legjobbjai közé tartozik ismét, ha erdőben vagy összedőlt épületek romjai között kell eltűnt embert keresni. Korábban is halmozta a sikereket, éles bevetéseken is,

beküzdötte magát a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség által felügyelt elit csapatba.

Két éve viszont a pályafutása egy pillanat alatt összeomlott Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat közleménye szerint. Egy öregedéssel összefüggő betegség miatt azonnal meg kellett műteni a gerincét, hogy ne bénuljanak le a hátsó végtagjai. Újra meg kellett tanulnia használni őket, közel egy éves pórázfogságot követően kezdett el újra tréningezni és

csodával határos módon vissza tudott állni a bevetési részlegbe.

A Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség mestervizsgáját idén a magyar határhoz közel, az ausztriai Hohe Wandon tartották. 36 órán keresztül különböző keresési helyszíneken kellett a kutyás team-eknek (mentőkutya és kutyavezető) életszerű körülmények között megtalálni az eltűnt személyeket, ráadásul az időjárás 50-60 km/h-ás széllel és esővel nehezítette a csapatok munkáját. A szél annyira erős volt, hogy a sátrakat sem lehetett felállítani, így végül

a résztvevők egy pajtában kerültek elszállásolásra, ahol éjszakánként 3-4 fok volt a hőmérséklet.

A résztvevőknek számot kellett adni tájékozódási ismereteikből (térkép és GPS használat), keresési taktikai felkészültségükből, állat elsősegélynyújtási tudásukból és ezek mellett pedig riasztásszerűen

60-70 ezer négyzetméteres keresési területeken kellett nappal és éjszaka eltűnt személyeket felkutatni.

A Kutyabarát által is nyilvánossá tett közlemény szerint Symba hozta a műtét előtti formáját és 100 százalékos teljesítményt nyújtott, vagyis az összes elrejtett személyt megtalálta. Balázs László, Symba gazdája mondta: 

„Amikor két éve megműtötték, akkor még a cél a túlélés és a teljes értékű élet volt.  Most pedig ismét a világ öt legjobb mentőkutyája között jegyzik. Ő a legtökéletesebb mentőkutya a világon!”

Borítókép:  Symba, a világ egyik legjobb mentőkutyája (MTI/Cseke Csilla)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás