promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vibrátort kapott a győztes egy női squash-bajnokságon
Borítókép:  AAMIR QURESHI / AFP Képünk illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy spanyolországi squash-bajnokságon a győztes trófeát és vibrátort kapott. De a többi helyezettnek sem kellett „csalódnia” a díjazást illetően.

Spanyolországban, Oviedóban a minap squash-bajnokságot rendeztek hölgyek számára. A díjazás azonban sokaknál ellenszenvet váltott ki, ugyanis az első helyezett Elisabet Sadó a trófea mellé egy vibrátort is kapott. A második, a harmadik és a negyedik helyezett versenyzők pedig választhattak, hogy szőrtelenítő viasszal vagy elektromos szőrtelenítő készülékkel térnek haza.

A verseny után többen azonnal panaszlevelet írtak az országos szövetségnek. Elisabet Sadó pedig a BBC-nek elmondta:

„Meglepődtünk. Sokkot kaptunk. És azt gondoltuk ez nagyon szexista tett volt.”

Forrás: BBC

Mint hozzátette, sokszor tapasztalható diszkrimináció a sportban a nőkkel szemben, s ezen változtatni kell. Úgy véli, nyílt vitára és törvényekre van szükség Spanyolországban, egyúttal szerinte több védelmet kell nyújtani azért, hogy a nők sportolhassanak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás