„Minden bucka egy-egy teljesen behavazott autót rejtett”

Évtizedek óta nem látott erejű havazás sújtja Ausztriát, helyenként már 4-5 méteres a hóréteg. Az óvatlan természetjárókat, síelőket folyamatosan kell kimenteni, Voralbergben többen is meghaltak, miután a figyelmeztetés ellenére letértek a kijelölt sípályáról, és lavinát indítottak el.

A kedvelt síközpontnak számító Hochkart katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánították.

Az appenzelli Hotel Säntisre akkora lavina zúdult, hogy az épület nem bírta el a hótömeget:

Eközben tervezett robbantásokkal kell megtisztítani hegyi szakaszokat, hogy egyes települések egyáltalán megközelíthetőek legyenek. A közismert síparadicsom, Obertauern például napokon át teljesen el volt zárva a külvilágtól, s tucatnyi település küzd most is úgy a hóhelyzettel, hogy nem várhat kívülről emberi segítséget. 

Ausztria a magyarok legkedveltebb síterepe, így számos honfitársunk testközelből figyelhette az elmúlt napok nem mindennapi hóhelyzetét. Egyikük, Zsófia, aki egy budapesti gimnázium oktatója, részletesebben is mesélt a Promotionsnek a kalandokról, melyek nem minden esetben végződtek felhőtlen kacagással. Családjával és egy baráti társasággal Taupliztalmon töltöttek összesen hat napot, január 3-án keltek útra. Az elutazásuk előtt a hírek arról szóltak, hogy az Alpok svájci része után erre a területre szakadt le a legnagyobb hótömeg. Már Soprontól hullott a hó, s az idő egyre cudarabb le, ahogy közeledtek a cél felé.

Tauplitzalm előtt van egy nagyjából 10 kilométeres szerpentin. Ez egy sorompóval lezárt útszakasz, fizetés után lehet továbbmenni, illetve ha az ember felszerelte a hóláncot, enélkül nem is lehetett folytatni az utat. Aztán felértünk a nagy parkolóhoz, de ezt igazából nem vettük észre, mert csak hóbuckákat láttunk magunk körül. Minden bucka egy-egy teljesen behavazott autót rejtett.

Zsófiékért motoros szánok jöttek le a hegyről, a hotelig már csak ezekkel a járművekkel lehetett eljutni, de ez akkor is így működik, amikor nem 4-5 méternyi hó esik. Szerencsére a sínadrág, a kámzsa, a sisak és a síszemüveg nem a csomag alján volt, így a gyerekei nem gyűlölték meg egy életre a hószánazást. Süvítő szélben, kegyetlen hóesésben érték el az 1650 méter magasan fekvő Hotel Berhofot.

A sofőrünk 16 éve hószánozott, de volt egy pillanat, amikor megállt, és fogalma sem volt, hogy merre kell továbbmennie, annyire elveszítette a tájékozódóképességét a szakadó hóesésben, hóátfúvások közepette

– ecsetelte Zsófi. Valami ilyesmit kell elképzelnünk: 

Az első napjukon minden gond nélkül síeltek, bár már akkor is érezhetően sok hó esett. A második reggelre viszont úgy ébredtek, hogy az addig sem csekély hóvastagság mintegy egy méternyivel hízott.

A szállodában közölték, hogy arra az útra, ahol a szánokkal felhoztak minket, lavina zúdult, úgyhogy senki se fel, se le addig, míg meg nem tisztítják. Ez volt az egyetlen út, melyen az élelmiszer, s minden más érkezett a szállóba, így pár óra alatt elkotorták a havat. Akik aznap hagyták volna el a szállodát, azok addig ültek, és vártak. A sípályák közül mindössze két rövid, csákányos felvonós szakasz volt nyitva, a többit lavinaveszély miatt lezárták. A pár száz ember közül, akik előző nap síeltek, ketten merészkedtek a pályára, az egyikük a férjem volt. Mondjuk, amikor meglátta, hogy a csapatból a legszebben síelő társunk milyen rondán, nehézkesen siklik, kicsit megtorpant.

Zsófi, és gyermekei délután kimentek hógolyózni a szállásról, de ha csak egy fél méterre letértek a ratrakok (hótaposógép) által megtisztított útról, derékig merültek a hóba. Így olykor hengerőzve, néha négykézláb közlekedtek, egy kocsiból videót is csináltak a mulatságos mozgássorozatról az elhaladók. (A megmosolyogtató pillanatokról a videó a cikk alján!)

Nem tudom, hogy láttam-e már ennyi havat, valószínűleg soha. A felnőttek is visszatértek a gyermekkorba, és fejest ugráltak a hótömegbe. Életünk egyik legnagyobb élménye volt, persze azért veszélyeket is rejtett magában a dolog. Például amikor már lefelé hozott minket a motoros szán a túra végén, a sofőr pár centivel, de elvétette az utat annyi hó borította, és felborultunk. Az egyik lábam beszorult a jármű alá, alig tudtam kihúzni. A vádlimon azóta is ott éktelenkedik egy hatalmas folt. Nekünk szerencsénk volt, nem rekedtünk ott a hegyen, mint sokan mások, Ausztria-szerte.

Zsófi 4 éves kora óta síel, tisztában van a szabályokkal, és sem neki, sem a többi családtagjának nem jutott eszébe elhagyni a kijelölt pályaszakaszokat a hegyen. Ezzel nem csak a saját életüket veszélyeztették volna, hisz ha elmerülnek a hóban, rosszabb esetben soha nem találják meg őket, de a többiekét is, hisz ilyenkor egy felelőtlen manőver simán elindít egy lavinát. A hotelben minden reggel elmondták, mennyi hó esett aznapra virradóra, és milyen a hóhelyzet a pályákon, ehhez mérten indultak el a rutinosokkal együtt akár a kezdők is.

Tauplitzban úgy tapasztaltuk, hogy remekül kezelték ezt az igen extrém helyzetet is, a legnagyobb problémát a végén már az adta, hogy hova tolják el az utakról a reménytelenül szakadó havat. Egész hófalak húzódtak az út mentén. A második éjszaka leesett, nagyjából egy méter után már »csak« napi 70-80 centi esett. Síeléshez remek, hogy sok a hó, de annyi hullott, hogy az ember szinte azt sem látta, hol ment végig a pályán a ratrak. Ezért nem egyszer akkorákat estünk a szűzhóban, hogy öröm volt nézni.

Zsófiék január 8-án jöttek haza, a hókupacok között alig találták meg a saját kocsijukat, s jó két órán át eltartott, míg kiásták.

Azóta több méter hó hullott Tauplitzalmban (is), és Ausztria több pontján továbbra is válságos a helyzet.

(Gabay Balázs)