promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezek voltak a legjobb játékok 2018-ban
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Karácsonykor van időm igazán kockulni, de az még nem ma lesz. Sorozat, film pótlás, meg persze játékok. Sokszor vagyok vele úgy, hogy nem érdekelnek az újak, és inkább nosztalgiából előveszek valamilyen régi klasszikust, mert tudom, hogy ugyanolyan élményt fog nyújtani, mint anno, és nem tesztelgetek. Az viszont most mindenkinek segíthet, hogy miket tartanak idén a legjobb játékoknak.

A WatchMojo inkább blockbuster listát rakott össze szerintem, vagyis hogy melyek voltak azok a programok, amik igazán mozgatták a piacot. Persze pont a bronzérmes helyre bekerült egy olyan játék is, amire nem számított senki, és függetlenként óriásit tarolt. Ez a Celeste, ami Az év független játéka és Az év leghatásosabb játéka díjakat is besöpörte idén.

A listát lehetne variálni, például a Far Cry 5 jóval előrébb kerülne nálam, de lehet csak azért, mert FPS fanatikus vagyok, na meg divat kocka, én ezeknek a többségét nem is ismerem. No, de akik szintén így vannak vele, azoknak segíthet ez a top 10, hogy megtalálják mit is lenne érdemes még kipróbálni 2019-ig.

Konzolokat vagy PC-t beizzítani, toljatok valami játékot, ha már unjátok a bejglit.

(Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás