promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Miközben Amerika retteg, a svédek és a németek nem mondanak le a Huaweiről
Borítókép:  pri.org
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az SvD a Telia Company, a Telenor, a Tele2 és a Tre mobil távközlési cégeket kereste meg körkérdésével és a kapott válaszok szerint mindegyikük rendelkezik Huawei berendezésekkel, de egyiküknek sem áll szándékában a kínai céget kizárni beszállítói sorából.
A Huawei egyike azoknak a cégeknek, amelyek berendezéseket szállítottak meglévő és működő mobil hálózatunkhoz
– erősítette meg az SvD megkeresésére Stefan Jäverbring, a Telenor Sweden technológiai igazgatója. A kínai céggel kapcsolatban felmerült biztonsági aggodalmakról szólva elmondta: természetesen szoros figyelemmel követjük a fejleményeket, de mindig is szigorú biztonsági követelményeket alkalmaztunk és meg vagyunk győződve hálózatunk integritásáról.

Az SvD-nek emailben küldött válaszában a Ralf Bagner, a Telia sajtófőnöke is megerősítette, hogy korlátozott mértékben ugyan, de rendelkeznek Huawei berendezésekkel svédországi mobil hálózatukban.
Számítástechnikai rendszerünkhöz évek óta nem rendeltünk ugyan berendezéseket kínai beszállítótól, a Huawei azonban ezzel együtt is fontos partnerünk több más területen
– fogalmazott.
Teljes mértékben megbízunk hálózatunk működésében minden piacunkon. Hálózatunk biztonsága és integritása üzleti modellünk legfontosabb eleme és ebben sosem követtünk el hibát
– válaszolta arra a kérdésre, mely szerint garantálható-e, hogy a Huawei hálózati berendezéseivel se legyen nagyobb a kémkedés vagy az adatokhoz való illetéktelen hozzáférés kockázata, mint az Ericsson vagy a Nokia berendezéseivel.

A Tre mobilszolgáltató nem zárja ki, hogy a Huawei berendezéseit fogja választani 5G hálózatához.
Több potenciális beszállítóval is tárgyalunk 5G mobil hálózatunk tervezésében és a számunkra legkedvezőbb ajánlatot fogjuk választani mind a minőség, mind az ár tekintetében. Ami pedig beszállítóinkat illeti, mindegyiket jól bejáratott minőségellenőrzési rutinnak vetjük alá
– szögezte le az SvD-nek küldött email válaszában Per Stigenberg, a Tre technológiai igazgatója.

A Tele2 nem nyilatkozott 5G hálózati berendezés beszerzési terveivel kapcsolatban.
A Huawei egyike a Tele2 beszállítóinak, de versenyjogi megfontolásból nem áll szándékunkban részletekbe bocsátkozni arról, hogy kivel kívánunk együttműködni 5G hálózatunk felépítésében. Szoros figyelemmel követjük az iparági fejleményeket, beleértve a spekulációkat is a Huawei berendezéseivel kapcsolatban. Nagy fontosságot tulajdonítunk az információk és az üzemeltetés biztonságának egyaránt
– fogalmaz a Tre email üzenetben adott válasza

Kenneth Fredriksen, a Huawei Sweden vezérigazgatója korábban a Svenska Dagbladet lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy minden alapot nélkülöznek a Huawei berendezéseivel szemben felhozott vádak:
nincs semmi konkrétum, ami alátámaszthatná az állításokat. Nézetem szerint tisztán politikai indíttatású kampányról van szó.
Ezt garantálhatom. A világ 50 legnagyobb mobilszolgáltatója közül 45 az ügyfelünk. Ha szolgáltatásunkat nem tudnák biztonságban, ez nem lenne így
– szögezte le válaszul a lap biztonsági garanciára vonatkozóan feltett kérdésére.

Az Egyesült Államok példáját követve nemrégiben világszerte számos ország zárta ki az állami és 5G szolgáltatói beszerzési tenderekből a kínai Huawei Technologies mobil hálózati berendezésgyártó vállalatot.

A svéd távközlési cégekhez hasonlóan a napokban a Deutsche Telekom illetékese is indokolatlannak nevezte a lépést a WELT lapnak adott interjúban.

(Promotions)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás