promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennél jobban még nem szívatták meg az influenszereket
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Sokaknak még mai napig kínai, hogy mi a fene is az az influenszer. Nos, régen mindenki színész, menő sportoló, DJ, vagy éppen Steve Jobs akart lenni, de ma már a fiataloknál az influenszerség az álom meló. Igazából lesz is, mert ha tehetséges, akkor nem kell hozzá semmi más, csak beszélőke, jó témák, szóval, hogy az illető el tudja adni magát. Hasonló ez a blogoláshoz, mert régen, aki embereket akart elérni, az blogot vezetett, és azért csak hasonló, mert nagy degradálás lenne a komoly blogokat egy kalap alá venni az influenszerkedéssel.

Ha értettél a sporthoz, a zenéhez, valamilyen tudományhoz, vagy csak szimplán a főzéshez, akkor csináltál egy blogot. Ez persze nem ment ki a divatból, mai napig ajánlom a blogok olvasását, amit jómagam is űzök. A bloggerek szakértői szemmel olyan jól tudnak néha kibontani egy témát, hogy iszom minden szavukat. A blogok természetesen nem híroldalak, tematikusak, aki az ásványokhoz ért, az nem fogja a gasztronómiáról osztogatni az észt, tudván, hogy még egy pirítóst is képes elrontani.

Az influenszerek mások, ők még akkor is elhiszik, hogy okosak a témában, ha valójában gőzük sincs az egészről. Persze itt nem akarom lefitymálni ezt a fajta kifejezés módot, mert sok profi van a szakmában, de a többség csak próbál menő lenni. Ha már én zenekritikus vagyok, vagy mifene, akkor hadd hozzak fel ebből a világból példát. Ha össze tudsz mixelni két számot, még nem leszel Armin van Buuren, ha el tudsz játszani négy akkordot a barátnődnek a garázsban Guns N’ Roses pólóban, attól még nem leszel Slash. Értjük? Naná! Szóval, ha egy influenszer bemutat egy rúzst az interneten, még nem fogja felhívni egy nagy reklámügynökség, hogy te vagy az isten, kellesz nekünk!

A profik azonban tényleg meg tudnak ebből élni. Rengeteg követőt szednek össze, és nagy cégek keresik fel őket, hogy reklámozzák a fiataloknak a termékeiket. Nem könnyű ebbe a körbe bekerülni, és attól még, hogy valakinek temérdek követője van, még nem biztos, hogy jó influenszer is. A cégek mindenesetre alkalmazkodtak az új piaci viszonyokhoz, és profitálhatnak is belőle, ha jó influenszert választanak ki a reklámjukhoz.

Ha valaki influenszernek tartja magát, akkor önbizalomtól telítve azt állítja magáról, hogy hatással van a többi emberre, és amit ő mond, az bizony őrülten klassz, és követni való. (Egy kollégám csak parasztvakító senkiknek mondta ki őket.) Ennek a szemléletmódnak intett be a filléres cipőüzletlánc, a Payless, aki influenszereket használt a reklámjához, csak kicsit másképp.

Kaliforniában van bőven influenszerkedéssel foglalkozó ember, ott bizony tolni kell a divatot. Az ő csoportjukból hívták meg az elismertebb neveket a Palessi nevezetű luxusmárka új boltjának a megnyitójára. A baki annyi volt, hogy ezt a márkát a Payless SouSource találta ki, akik ugyebár 20-40 dolláros lábbeliket árulnak, de most ezeket 600 dollárért kezdték elsózni.

A Payless Santa Monica előkelő részén nyitotta meg a kamuüzletet, ráadásul az Armani egykori helyén, szóval még ez is adta magát a beetetéshez. A divatguruk meg az influenszerek elkezdtek áradozni az olcsó cipőkről, és ki is nyitották a pénztárcájukat, hogy kiperkálják a harmincszoros árat értük. Végül a Payless bevallotta, hogy gyerekek, ez egy marha nagy szívatás volt, és persze vissza is utalták a pénzt az átvert ”divatszakértőknek”.

Amire ez az egész fel akarja hívni a figyelmet, az iszonyatosan jó, és itt nem arról beszélünk, hogy az influenszerek többségének fogalma sincs a divatról, csak mondják, amit éppen gondolnak. Ez is tanulság, de a fő helyen még is az van, hogy aki több, mint százezret ad ki egy cipőért, az hülye! Minőségi az a cipő, tetszik nekünk, jól áll nekünk, jól érezzük benne magunkat, olcsó? Akkor örüljünk neki, és nagy ívben tojjunk rá milyen márkajelzés van rajta.

A Palessi kamu nem csak arcon csapta az influenszereket, de tükröt is tartott az emberek elé, milyen hülyeségekre képesek kiadni a pénzt. Amit viselünk, azzal kifejezhetjük magunkat, de vegyük észre, hogy egy márkajelzéstől nem leszünk jobb emberek. A cégek biztosan nem lesznek jobbak, mert akik inkább elégetik a ruháikat, nehogy olyan viselje őket, aki nem érdemli meg, azokról inkább nincsen véleményem. Miért? Mert nem érdemlik meg.

(Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás