Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Most a bíróságon esik egymásnak Angelina Jolie és Brad Pitt

Most a bíróságon esik egymásnak Angelina Jolie és Brad Pitt

Színes

Most a bíróságon esik egymásnak Angelina Jolie és Brad Pitt

Színes

Promotions - 2018.11.30. 09:11
Tizenkét évnyi együttlét és két évnyi házasság után Angelina Jolie és Brad Pitt 2016-ban különköltöztek és bejelentették, hogy kibékíthetetlen ellentétek miatt elválnak. Hat gyereket neveltek közösen és most az ő láthatóságukért és elhelyezésükért indul per december 4-én.
pitt3

A két színész még 2004-ben dolgozott közösen a Mr. és Mrs. Smith forgatásán, és akkoriban a sajtó igazi szerelem első látásra sztorinak írta le a találkozásukat. Angelina már a megismerkedésük előtt fogadta örökbe Kambodzsában első gyermekét, Maddoxot. 2005-ben Etiópiába ment második gyermekéért, Zaharáért, ahová már Brad Pitt is elkísérte. Egy év múlva maga Pitt is hivatalosan adoptálta mindkét gyereket. Pár hónappal később született meg Shiloh, a pár első saját kisbabája, akihez aztán még csatlakozott Pax, a 3 éves vietnámi kisfiú, illetve az ikrek, Knox és Vivienne.

A gyerekek jelenleg az édesanyjukkal élnek, apjuk csak meghatározott időben láthatja őket. Idén augusztusban a CNN arról számolt be, hogy Angelina Jolie ügyvédje szerint Pitt eddig nem támogatta semmilyen jelentős összeggel volt feleségét és gyerekeit, pedig kötelessége lenne kivenni a részét az anyagi terhekből. Természetesen Pitt jogi képviselői határozottan elutasították ezt az állítást és azt bizonygatták, hogy a pár szétválása óta védencük 1 millió dollár fizetett Angelina Jolienak, sőt ezen kívül még 8 milliót adott kölcsön, hogy a színésznő megvehesse jelenlegi otthonát, amelyben a gyerekekkel él. Brangelináék eredetileg békésen és magánúton szerették volna elrendezni a válást, valamint a gyermekelhelyezést, de úgy tűnik ez nem lesz ilyen egyszerű. Az ideiglenes megállapodás aláírásakor Pitt beleegyezett, hogy a színésznőé legyen a tényleges fizikai felügyelet, most azonban közös jogi és fizikai felügyeletet kér.
pitt4

Amerikai internetes oldalak közben arról írnak, hogy vajon mennyire befolyásolják az ügyet Brad Pitt korábbi alkoholproblémái vagy az az életrajzi könyv, ami még 2009-ben jelent meg a sztárpárról. A könyv a Brangelina címet kapta és írója számos, a házaspár közelében élő és dolgozó embert kért meg, hogy meséljenek Bradről és Angieről. Az egyik megkérdezett egy volt házvezetőnő, elmondta, hogy Jolie depressziós és hihetetlenül féltékeny természet, aki képtelen kontrollálni az érzéseit. Azt is rendkívül nehezen viselte, hogy férje többet keresett és rendszeresen azzal gyanúsította meg őt, hogy félrelép. Az otthonukban uralkodó hangulatot egyenesen mérgezőnek titulálta.

A tárgyalások három hétig is elhúzódhatnak mire döntés születik.

(MM)

Borítókép: Forrás: Gallo Images