promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hamarosan megvásárolható lesz az új iPad Pro
Borítókép:  Engadget
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
November 7-én kerül a boltok polcaira az Apple legújabb prémium tabletje, az iPad Pro, amelyet beszerezhetünk majd 11 és 12.9 hüvelykes változatban is. Illetve szintén elérhető lesz még egy ideig az Apple 2017-es 10.5 inches modellje.

iPad Pro 11

Mindkét új tablet vékonyabb és kecsesebb lett, mint az előző években, illetve a mai trendet követve, a keret olyan szinten lekeskenyedett, hogy a jellegzetes home gomb ezúttal már nem kapott helyet az előlapon, ugyanúgy, mint az új iPhone-ok esetében.

SlashGear

Érthető módon így, a korábban a home gombba integrált ujjlenyomat olvasó is lekerült a palettáról, és azt az iPhone X-nél debütáló Face ID hitelesítési technológiája váltotta fel

Ezenkívül a fejhallgató jack aljzatát és a telefon töltésére szolgáló Lightning portot az USB-C port váltotta fel egy személyben, illetve ezen keresztül tudjuk csatlakoztatni a készüléket külső monitorhoz is.

A kijelző terén nem váltottak OLED-re, hanem maradtak sima LED változatnál, illetve a hátlap sem üvegből készült, mint az új generációs iPhone-ok esetében. Ennek előnye, hogy jóval könnyebb a készülék, viszont nem lehet vezeték nélkül tölteni.

PCMag.com

A 2018-as iPad Pro a jelentős teljesítménynövekedését az új, nyolcmagos A12X Bionic processzornak köszönheti, amely támogatja a Neural Engine mesterséges intelligenciához köthető technológiát, illetve a tárhelyre sem lehet panaszunk, ugyanis akár 1 TB-os férőhellyel is meg lehet majd vásárolni.

Az új modell képes lesz 4K-s HDR videók megjelenítésére is, amennyiben USB-C porton keresztül egy, a technológiát támogató monitorra vagy TV-re kötjük.

A készülékben 102 darab kis mágnest helyeztek el, melyek segítségével könnyedén tudjuk rögzíteni a kiegészítőket a tablethez, legyen szó akár a billentyűzetről vagy a legújabb Apple érintőceruzáról (Apple Pencil), amit kifejezetten ehhez az új táblagéphez fejlesztett a cég.

Macworld UK

És ha már új Apple Pencil, érdemes megemlíteni, hogy a tablettel ellentétben itt már lehetőségünk lesz vezeték nélküli töltésre, vagyis elég, ha csak a készülék oldalához rögzítjük a ceruzát és tudja magát tölteni a tabletről.

CNET

November 7-ig előrendelhető a 11 és a 12.9 colos iPad Pro, utána fokozatosan elérhetővé válnak a külföldi, majd hazai üzletekben is.

Az alap felszereltségű készülékek ára, a 11 hüvelykes verzió esetében 800 dollár, míg 12.9-esnél 1000 dollár lesz. Azonban ha a legnagyobb tárhellyel rendelkező változatot szeretnénk megvenni minden kiegészítővel együtt (billentyűzet, ceruza stb.), úgy alaposan ki kell majd nyitni a pénztárcánkat, mert az 1800 dollárt is elérheti az ára, vagyis több mint 500 ezer forintot.

Természetesen a ceruza és a billentyűzet is megvásárolható lesz külön-külön, az Apple Pencil 45.999 Ft-ba, míg a Smart Keyboard Folio – amit egyben védőtokként is használhatunk – 64 990 vagy 72 490 forint lesz, mérettől függően.

(HG)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás