promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lesz-e ismét tömeghisztéria? Itt a H&M új kollekciója
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A svéd fast fashion márka áprilisban hozta nyilvánosságra, hogy ezúttal Jeremy Scottal, a Moschino ház kreatív igazgatójával kíván együttműködni.

A nálunk is népszerű H&M-től már megszokhattuk, hogy időnként luxusmárkákkal közösen tervezi a kollekcióit. Ilyenkor a ruhák minőségben inkább az adott divatházhoz, árban viszont a H&M-hez közelítenek.

Karl Lagerfeld, Stella Mccartney, a Versace és Roberto Cavalli is dolgozott már velük. Az ilyen dizájnerkollekciók megjelenése sokszor tömegjelenetekhez vezet, mint például 2015-ben, Budapesten, amikor a Balmain kreációiért rohamozták meg a Vörösmarty téri boltot az emberek.
A Madonna és Lady Gaga által is istenített Scott szerdán New York-ban mutatta be azt a kollekciót, ami novembertől lesz elérhető a H&M boltjaiban. A tervező dolgozott már az Adidas-szal is és olyan merész darabok fűződnek a nevéhez, mint a Mcdonald’s logós táskák vagy a Spongyabobbal díszített pulcsik és kabátok, amik bár sokak szerint cikisek, a sztárok imádták őket.
02 71 1
rita ora many outfits day promo new video 21

Az extravagáns divatdiktátor fontosnak tartja, hogy szélesebb tömegek számára is elérhető és megfizethető ruhákat, valamint kiegészítőket készítsen, ezért is fogadta nagy örömmel, hogy felkérte őt a H&M.

A New York-i bemutatón olyan sztármodellek vonultak a kifutón, mint Bella és Gigi Hadid, valamint a ’90-es évek párductestű szépsége, Naomi Cambell. A modell meghívása talán azért sem véletlen, mert maga a kollekció is a ’90-es évek popdivatját idézi. Hatalmas csillogó fülbevalók, Goofy kutyás és Donald kacsás pulcsik, valamint a Run DMC klipjeire emlékeztető bling-bling ékszerek egyaránt felbukkannak benne.
hello magazine
295be248878bae67b211f79f49e9b169

A H&M X Moschino kollekció november 8-ától lesz elérhető világszerte a márka kiemelt üzleteiben. Magyarországon a Váci1-ben, illetve online lesz megvásárolható, a H&M weboldalán.

(MM)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás