promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Microsoft egy új kijelző-számítógépen dolgozik
Borítókép:  engadget.com
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Ugyan már májusban bejelentette a Microsoft, hogy egy ideje készülőben van az új, elsősorban irodai környezetbe szánt érintőkijelzős monitor-számítógépük, most azonban több információt tudhattunk meg erről az érdekes hibrid készülékről.

Hétfőn mutatták be ugyanis először a Surface Hub 2-t működés közben a Microsoft Ignite konferencián, illetve demonstrálták a készülék specifikációit és az azt működtető szoftvert a nagyközönség előtt. Az akár falra is függeszthető kijelző 3:2-es képarányt továbbra is megtartották , azonban a képátlóját az előző verzióhoz képest kisebbre szabta a vállalat, és a korábbi 55 vagy 84 colos opciók helyett az új generációs kijelző, a kicsinek továbbra sem mondható 50,5 hüvelykes méretben fog tündökölni.

És valóban használhatjuk esetünkben a tündöklés szót, mivel a magasabb, mint 4K felbontással rendelkező Hub 2-nek gyönyörűen szép, éles képe van, így ezen a téren hatalmas lépés történt az előző generációhoz képest, de más gyártótól sem tudnánk hozzá hasonló példát említeni.
További jelentős változás, hogy a készülék kávája ultra vékony lett, így ha egymás mellé illesztünk több ugyanilyen kijelzőt, szinte egyáltalán nem lesz zavaró az együttesen megjelenített képen az illesztések. Ráadásul szabadon eldönthetjük, milyen helyzetben illesztjük egymáshoz a monitorokat. A rendszer képes lesz összefűzni több digitális táblát és automatikusan fogja forgatni a tartalmakat annak függvényében, hogy éppen vízszintesen vagy függőlegesen van elhelyezve az eszköz.
Dolgozik a Microsoft az új kijelző számítógépén kép2

A készülék természetesen érintés vezérelt lesz, és akár több ujjal is lehet egyidejűleg használni. Kapunk hozzá még egy digitális tollat is, de akár köthetünk rá bármilyen perifériát, legyen az egér vagy billentyűzet.

Saját kamerával azonban nem fog rendelkezni, így azt külön kell hozzá beszereznünk, viszont a beépített mikrofonoknak köszönhetően nem kizárt, hogy hangvezérléssel is irányíthatjuk, és feltételezem a Microsoft Cortana-ja is kiválóan együttműködik majd a készülékkel.
Dolgozik a Microsoft az új kijelző számítógépén kép5

A bemutatón azt is láthattuk, hogy az egyedi ujjlenyomat-érzékelőnek köszönhetően, a Surface Hub 2 több felhasználót is képes regisztrálni. A leolvasó az eszköz alján van elhelyezve, és aki hozzáférést szeretne a készülék irányításához, az itt tudja beszkennelni egy, vagy akár több ujját is. Nyilván ez egy irodai környezetben elengedhetetlen lesz, hogy a hozzáféréssel rendelkezők könnyedén használni tudják a készüléket egy-egy meeting vagy prezentáció alkalmával. Ami viszont kifejezetten hasznos, hogy a bejelentkezést követően minden felhasználó egyből a saját kis profiljába kerül be, így azonnal elérhetővé válnak számára a szükséges fájljai, dokumentumai.
A kijelzőhöz a gyártó biztosít majd egy gurulós állványt is, ami nem csak a készülék térbeli mozgatását könnyíti meg, de lehetőséget nyújt az eszköz elforgatásához is.
Dolgozik a Microsoft az új kijelző számítógépén kép4

A Microsoft illetékeseitől megtudhattuk, hogy maga a készülék hamarabb fog az üzletek polcaira kerülni, minthogy minden specifikációjára képes legyen a megjelenést követően, ugyanis a cég külön fejleszti annak hardverét és szoftverét. Maga a hardver már készen áll arra, hogy 2019 második negyedében megjelenjen az alap szoftverrel, majd a továbbfejlesztett, végleges szoftverhez 2020-ban juthatnak hozzá az eszközzel rendelkező vásárlók. Így onnantól kezdve a készülék már minden funkciójával rendelkezni fog, ha hihetünk az ígéreteknek.

Az árról nem lehet tudni pontos információt, de körülbelül olyan 5-10 ezer dollárba fog kerülni darabja.

(Horváth Gábor)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás