promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már nem kell sokat várni, és érkezik a Razer második telefonja
Borítókép:  razer.com
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Magyarországon viszonylag nehezebben lehetett hozzájutni, ugyanis az itteni nagy szolgáltatók nem igazán árulták, ezáltal egyáltalán nem sok ember mondhatja el magáról, hogy rendelkezne ilyen telefonnal. Ezzel szemben viszont külföldön, főleg a Távol-Keleten beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és sok felhasználó beruházott erre a szupergyors, leginkább játékra tervezett készülékre.

Nem hiába gondolták úgy a szingapúri cégnél, hogy tovább folytatják ez irányú fejlesztéseiket, és idén már a következő generációs telefonjukkal örvendeztetik meg a márka rajongóit.

Egyelőre még 100 százalékosan biztosat nem tudunk a Razer Phone 2 kinézetéről, amit viszont a híresztelésekből erősen feltételezni lehet, hogy a dizájn nem fog változni az előző szériához képest. Ami nem is probléma, hiszen a jól bevált dolgokon nem biztos, hogy érdemes gyökeresen változtatni, és ezzel a Razer fejlesztői is így vannak a termékeiket illetően.

Nem sokára érkezik a Razer második telefonja kép2

Az első telefon mintájára, a viszonylag nagynak mondható, 5.7-inches kijelző mellett, alul és felül is egy szélesebb káva húzódik majd, ami nemcsak kényelmes fogást biztosít játék vagy böngészés közben, hanem helyet is ad a kifejezetten jó minőségű sztereo hangszóróknak. Nem hiába, egy igazi gamer telefonhoz megfelelő hangzás is dukál.

Feltételezhetően a kamera helye és specifikációja sem fog változni, és a 16:9-es képarányú, kifejezetten magas képfrissítési rátával dolgozó QHD felbontású kijelzőt is megtartják a fejlesztők. Ami viszont újdonság lesz, az a készülék hardvere. Egy erősnek mondható Snapdragon 845 rendszerchip és 8 GB RAM kerül bele, így szinte biztos, hogy minden jelenlegi és a közeljövőben elérhető játékkal zökkenőmentesen tudunk majd vele játszani.

Nem sokára érkezik a Razer második telefonja kép3

Ha hihetünk a pletykáknak és a kiszivárgott képeknek, úgy a telefon hátoldalán számíthatunk még jelentős újításra, méghozzá egyfajta egyedi, érintés-érzékeny kezelőfelületre, ami a játékok irányítását lenne hivatott megkönnyíteni azzal, hogy kettőnél több ujjal is kezelhetőek lennének. A nem hivatalos információt Evan Blass, amerikai blogger osztotta meg Twitter bejegyzésében:

A cég a telefont hivatalosan október 10-én mutatja be a nagyközönség előtt, és várhatóan ekkor tudunk meg minden pontos paramétert a telefonról, illetve azt, hogy mikortól és mennyiért lehet előrendelni és kerül az üzletek polcaira.

Nem sokára érkezik a Razer második telefonja kép4

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy itthon valamelyik szolgáltató felveszi-e majd a kínálatába, de várhatóan egyik-másik hazai online áruház weboldalán is meg lehet majd vásárolni.

Nem sokára érkezik a Razer második telefonja kép5

(Horváth Gábor)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás