promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pásztor Annát megint késsel fenyegette egy rajongója
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Bors írta meg, hogy Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője alig másfél hónappal azután, hogy egy rajongója koncert közben megpróbálta megtámadni, ismét késes incidensbe keveredett. A lap információi szerint Anna és a csapata az Alle bevásárlóközpont előtt várakozott múlt szombaton, amikor a sztárhoz késsel lépett oda egy férfi.
Azt láttam, hogy jött egy szemüveges fickó, egy elég nagy késsel a kezében. Azt mondta, hogy ő valami faragó és náluk az a szokás, hogy az autogramot belevésik egy fába, és már nyúlt is Anna felé, aki elképesztő lélekjelenléttel kicsavarta a kezéből a kést, ami a bokrok közé esett. Az énekesnő kiabálni kezdett, hogy hogy gondolja, hogy késsel jön ide, és mit képzel magáról, közben pedig lehajolt a késért és a táskájába tette. Ezekben a pillanatokban ért oda a testőre, azt hiszem Gino a neve. Anna közben elindult a villamos felé, ahol már várták
– mondta a Borsnak a szemtanú.

Az eset a hétvégi Dallamos Villamos nevű rendezvényen történt. A Magyar Dal Napja előfutáraként beharangozott esemény lényege, hogy zenekarok, előadók muzsikálnak a menetrendszerűen közlekedő villamosokon. Pásztor Anna az incidenst követően szállt villamosra, és énekelt az utazóközönségnek, amelynek tagjai, a Bors szerint, semmit sem vettek észre az énekesnő újabb rémisztő élményéből. 

1645007 img 5412

Az Anna and the Barbies énekesnőjére augusztus eleji koncertje közben késsel akart rátámadni egy férfi. Szerencsére még időben megállították a Budapest Park biztonsági emberei, így senki sem sérült, a támadót a rendőrök később letartóztatták. Az eset másnapján Pásztor Anna a Facebookon arról írt, a férfi egy éven keresztül írogatott neki:
hogy mennyire szeret, és hogy a szerelmét így fogja beteljesíteni. (...) Ugyanezt megtette a kedvesem is. Elmondtam, hogy kétgyermekes anyuka vagyok, és nem érdekelnek a kapcsolatok, nem szeretnék senkivel semmilyen kapcsolatba lépni.
Pásztor Anna hiába tiltotta le a férfit, a késelő még négy másik profillal próbálkozott, emellett összesen 196 oldalnyi levelet küldött az énekesnőnek, a végén pedig már azzal fenyegetőzött, hogy szépen sorban megöli a családja, majd a zenekara tagjait.

Az esetet követően az énekesnő testőrt fogadott, mint mondta, még vécére is a kétajtós szekrény kíséretében megy.

Ha helyesek a Bors információi, akkor a szombati incidensben nem sok szerepe volt a testőrnek, aki már csak azt követően ért oda a rajongóhoz, miután Pásztor Anna már ártalmatlanította.

(fib)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás