promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Okos hangfal a Harman Kardontól
Borítókép:  Pocket-lint
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Sorra mutatják be a gyártók önálló fejlesztésű hangvezérelt hangszóróikat, melyek többnyire valamelyik ismert intelligens személyi asszisztenssel vannak ellátva, legyen az a Siri, az Alexa, a Microsoft Cortana vagy a Google Assistant.

Kedden a Harman Kardon jelentette be saját intelligens hangszóróját, a Citation 500-at, amely első ránézésre egy nagyra nőtt Google Home.

A hangvezérléshez a Google Asszisztens nyújtja majd a segítséget, ezenkívül rendelkezik, a ma már alapnak számító Wi-Fivel és Bluetooth-szal is, illetve támogatja a Google Cast funkciót, amely az eszközök közötti tartalommegosztást teszi könnyebbé.

Ellentétben néhány korábbi beszámolóval, 600 dollár (kb. 160 ezer forint) lesz a kiskereskedelmi ára, azaz nem egy olcsó darabról beszélünk. Drágább lesz, mint a Google saját fejlesztésű Google Home Max otthoni audio egysége, ami 400 dollár körül már megvásárolható. Azonban nem kizárt, hogy a profi hangtechnikai eszközöket gyártó Harman Kardon készüléke jóval minőségibb hangzást, illetve egyéb plusz funkciókat kínál majd.

Amit elöljáróban még tudni lehet a Citation 500-ról, hogy 200 wattos sztereó hangszórókkal, illetve érintésvezérelt, színes LCD kijelzővel, és 24 bit/96 kHz-es HD hangátvitellel rendelkezik.

Okos hangfal a Harman Kardontól kép2

A Harman Kardon, amely a Samsung tulajdonában áll, együttműködik a Kvadrat, prémium minőséget nyújtó európai textilipari gyártóval, hogy ők tervezzék meg, és gyártsák le a hangszórókat fedő gyapjúszövetet.
A vásárlók ma már a kiváló hangzást és kiváló dizájnt keresik, a Citation 500 esetében ezt pontosan meg is kapják
– mondta Michael Mauser, a Harman Kardon „életmód audio” részlegének elnöke.

Okos hangfal a Harman Kardontól kép3

A hangszórót az augusztus 31-én kezdődő, berlini IFA rendezvényen mutatják be, és a szeptember végétől lehet előrendelni Harman Kardon weboldalán.

Harman Kardonnak már létezik korábbról is okos hangszórója, az egyik az Invoke, amely a Microsoft Cortana személyi asszisztensével van ellátva, és jelenleg már 100 dollárért megrendelhető a cég honlapjáról, illetve a nem annyira impozáns látványt keltő Allure, melyet az Amazon Alexa tudás navigátora vezérel.

(Horváth Gábor)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás