Zöldségháború, vagyis amikor burgonyák segítségével nyertek meg egy tengeri ütközetet

Történt ugyanis, hogy az amerikai USS O'Bannon hadihajó 1943. április 5-én 17 légvédelmi ágyúval, 38 darab 127 mm-es gépágyúval felszerelve, illetve több víz alatti torpedócsővel ellátva hajózott ki a Csendes-óceán délnyugati részén, hogy teljesítse éppen aznapi feladatát. Na, és persze ott volt még az a jó néhány rekesz burgonya is a fedélzeten, amire ekkor még csak mint egy finom paprikás krumplira gondolhattak a legénység tagjai, és nem mint megmentő szereplőkre.

Na, de ne ugorjunk ennyire előre a történetben.

Miután az O'Bannon végzett a küldetésével, a hajó és annak legénysége még az éjszaka folyamán elindult visszafelé a támaszpontra, azonban a Salamon-szigetek közelében váratlanul egy ellenséges RO-34 típusú japán tengeralattjáróba botlott, amely éppen a felszínen cirkált. Az amerikaiak nagy meglepetésére a tengeralattjáróról észre sem vették a 2000 tonnás rombolót – pedig a két hajó szinte ütközésnyi közelségbe került egymáshoz – ugyanis annak fedélzetén járőrszolgálatot teljesítő katonák álomba szenderültek.

Az O'Bannon kapitánya ekkor úgy döntött, hogy kihasználja hajójuk helyzeti előnyét és a meglepetés erejét, megpróbálkozik a közel 1000 tonnás tengeralattjáró elsüllyesztésével. Azonban a dolgok nem a terv szerint alakultak.

A kapitányunk és a parancsnoki hídon lévő tisztek megpróbálták azonosítani a tengeralattjáró típusát, és végül úgy ítélték meg, hogy egy akna telepítővel van dolgunk

– emlékezett vissza Ernest Herr, a hajó egyik tengerésze.

Mivel nem akartuk felrobbantani magunkat a tengeralattjáróval együtt, ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem lenne bölcs döntés, ha az irányunkat tartva oldalról felöklelnénk. Szinte az utolsó pillanatban, a kormánylapátot félrelendítve, sikerült irányt változtatnunk, és ugyan elkerültük az ütközést, igen kínos helyzetbe kerültünk, miközben közvetlenül a japán tengeralattjáró mellett haladtunk el.

Az O'Bannon legénysége hirtelen szembesült azzal a ténnyel, hogy olyan közel hajóznak el a tengeralattjáró mellett, hogy a nehézfegyvereket nem lehetett volna már bevetni, és csak rövid hatótávú kézifegyverekkel tudnának tüzet nyitni az ellenségre. Csakhogy a legénység, a tiszteket leszámítva nem vihetett magával kézifegyvereket a hajóra, így sokan képtelenek lettek volna megvédeni magukat, ha közelharc alakul ki.

Azonban a japán tengerészek felébredtek a nagyobb hangzavart keltő manőverre, és felismerve a helyzetet, egyből üldözőbe vették a rombolót és tüzet nyitottak a 3 inches fedélzeti fegyvereikkel, amelyek tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy súlyos károkat okozzanak az O'Bannon fedélzetén, és megtizedeljék annak legénységét. A japánok úgy érezhették magukat, mintha kacsavadászaton vennének részt, és csak célzott lövéseket kell leadniuk az előttük haladó, viszonylag lassú mozgású célpontra.


Az amerikaiaknak gyorsan reagálniuk kellett a kialakult helyzetre. Arra volt szükségük, hogy valahogy eltereljék a japán legénység figyelmét, és egy kis egérutat nyerve, megfelelő lőtávolságba kerülhessenek. A hajó kapitánya kiadta a parancsot, hogy ami a fedélzeten csak mozdítható, azt dobálják a tengeralattjáró útjába. Így történhetett, hogy erre a sorsra jutott az néhány nagy rekesz burgonya is, ami ekkor a tengerészek kezébe akadt, és amiről ők sem gondolták volna, hogy a leghatékonyabb fegyverükké válhat.

A hajó legénysége elkezdte dobálni a tengeralattjárót a ládákkal, a krumplik pedig szerteszét szóródtak annak fedélzetén. A japán tengerészeket teljesen összezavarta a szituáció, ugyanis a sötétben nem látták, hogy pontosan mik hullnak ki a rekeszekből, és mint harcedzett katonák eszük ágában sem volt élelmiszerre gondolni, annál inkább úgy vélték, hogy gránátokkal szórták tele a fedélzetüket az amerikaiak. Hamar kitört a pánik a japán kadétok közt, és eszeveszetten rohangálni kezdtek, hogy felvegyék a képzelt robbanószereket és mielőbb visszahajigálják a romboló fedélzetére.

A rögtönzött zöldségháború lehetőséget adott az O'Bannon számára, hogy ellépjen az üldözőjétől, majd megfelelő lőtávolságba kerülve, megkezdődjön az igazi küzdelem. A romboló, bevetve a nehéztüzérségét, védekezésből támadásba lendült át, és intenzív sortüzet indított az RO-34 ellen. A tengeralattjáró komoly sérüléseket szenvedett el a fedélzetén, azonban volt még ideje alámerülni. Azonban ekkor már megpecsételődött a sorsa.

Ezt követően az O'Bannon a tengeralattjáró fölé manőverezett, és megszórta mélytengeri bombákkal. Az RO-34-nek esélye sem volt elmenekülnie, 66 fős japán legénységével együtt elsüllyedt, ezzel véget vetve a harcnak.

A különleges tengeri ütközetnek hamar híre ment, és „Maine Potato Episode” néven vált ismertté a történet, ami arra utalhat, hogy a hajót Maine-ben kovácsolták, vagy hogy a burgonya Maine-ből érkezett.

A hazaérkező legénységet hősként ünnepelték, sőt még egy emléktáblát is kaptak a Maine-i Burgonyatermelők Egyesületétől, megemlékezvén a győzelmükről.


Ami az O'Bannon-t illeti, végigharcolta a II. világháborút és a koreai háborút, és az egyik legsikeresebb hajó lett az Egyesült Államok haditengerészetének történetében. 1970-ben leszerelték és darabjaira bontva értékesítették, azonban egyes kiállított elemei örök emléket állítanak a második világháború egyik legszokatlanabb csatájának.

(Horváth Gábor)