promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Girl Power: kiállítják a Spice Girls-lányok ruháit
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Minden idők egyik legsikeresebb lánycsapatáért tinédzserek ezrei rajongtak a kilencvenes években, és énekelték üvöltve az „I wanna really really really wanna zigazig ha”-t című klasszikust. 

Az 1994-ben megalakult Spice Girls felvette a kesztyűt a popbizniszt uraló fiúbandákkal, mint a Take That, vagy a Backstreet Boys. A csajok nemcsak Angliát, hanem az egész világot elég hamar meghódították, világszerte 80 millió lemezt adtak el. A csapat 2000-ben hivatalosan felbomlott, mindenki a szólókarrierjére kezdett koncentrálni.

A lányok a kétezres évek végén újra összeálltak, kiadtak egy Greatest Hits lemezt és világ körüli turnéra indultak. A 2010-es BRIT Awards-on megnyerték a Best Live Perfomance of 30 Years-ért járó díjat, készült róluk egy musical Viva Forever címmel, majd 2012-ben a londoni olimpia záróünnepségén egy igazán nagyszabású show-val búcsúztak el a közönségtől.

Idén júniusig. Mel B, aki az American's Got Talentben zsűrizik mostanában, a nyár elején jelentette be a Today Showban, hogy a zenekar újra összeáll és több koncertet is ad majd. 


Talán ennek a beharangozója az a kiállítás, ami szombat óta látható Londonban Sporty Spice, vagyis Mel C (Melanie Chisholm), Mel B (Melanie Brown), Baby Spice (Emma Bunton), a Posh Spiceként ismert Victoria Beckham és Ginger Spice (Geri Halliwell) ruháiból. A londoni Business Design Centre-ben létrehozott, SPICEUP című tárlaton Girl Power-feliratú felsők, Mel B állatmintás ruhakölteményei, Ginger legendássá vált, az Egyesült Királyság zászlajának mintáját megidéző platformcipője, valamint Spice Girls témájú süteményesdobozok, babák, chipses zacskók és ágyneműk is láthatók. 

A tárlaton kiállított darabokat a 37 éves Alan Smith-Allison több mint húsz éve gyűjti, gyűjteményében már több mint száz tárgy található: többek között a Spice Girls egykori színpadi öltözékei és az együtteshez kötődő emléktárgyak is – a gyűjtemény összértéke eléri a több százezer fontot.

A férfi először csak lemezeket és videofelvételeket gyűjtött, aztán 2007-ben – hála egy Mel B által szervezett jótékonysági árverésnek – szert tett az első Spice Girls-fellépőruhára, amelyet aztán újabb és újabb különleges szerzemények követtek. 

A SPICEUP című kiállítás augusztus 20-ig látható Londonban, majd Manchesterbe utazik tovább.

(son)

Hasonló tartalmak
MaxiNewz
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás