promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Na, most lett kész a világ legkisebb számítógépe
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Szegény IBM nem sokáig örülhetett, mivel a fejlesztésüket még márciusban hozták nyilvánosságra, de közben a Michigani Egyetem kutatói már közel voltak, hogy ráhúzzanak még egy lapot erre. David Blaauw, az egyetem professzora azt mondta, ezt nagyon nem is lehet számítógépnek nevezni, de a lényeg, hogy megvannak a működéshez az alapvető funkciói.

A kütyü rendelkezik processzorokkal, RAM-memórivál, és vezeték nélküli adatátviteli rendszerrel, miközben a mérete eltörpül egy rizsszem mellett, ahogy a fenti képen is látni lehet.

Persze van árnyoldala is, mivel ha megszűnik az áramforrás, akkor elveszíti az összes adatot és a programozást is. Ezzel nem voltak egyedül, mivel az IBM mikroszámítógépe is hasonlóan működött.

A mini számítógép nem arra kell, hogy a hangyák is tudjanak Super Mariózni, hanem a gyógyászatban szeretnék hasznosítani. Diagnosztikai eszközként a gép mérni tudja például a sejtcsoportok hőmérsékletét. Ez az onkológiában nagyon fontos lehet, mivel kutatók szerint a daganatsejtek magasabb hőmérsékleten szaporodnak. Ezek a feltételezések persze még gyerekcipőben járnak, így a kicsike komputer élharcosa lehet a rákkutatásnak.

Persze az aprócska állatok nem maradnának ki a buliból, mivel az ő megfigyelésükre is használnák, ahogy az olaj és vegyiparban is hasznos lehet.

Már csak azon kell elgondolkozni, hogy ha ilyen kicsi számítógépet is tudunk gyártani, akkor lassan tényleg átadunk mindent a gépeknek. A jövőnek persze haladnia kell előre, de sok tudós szerint az sincs távol, hogy ezekkel a kicsi eszközökkel elkezdjenek visszaélni, például lehallgatásra, követésre, befolyásolásra használják őket. Persze az összeesküvés elméletek hívei is tudják, hogy ezek a képzetek általában falakba szoktak ütközni, és ha valamivel el is kezdenek visszaélni, mint mondjuk egy számítógépes vírus, akkor előbb utóbb lesz rá megoldás. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás