promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Karambolozott a Google önvezető kocsija
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Google autója sávváltás közben ütközött össze az egyik busszal. Állítólag a gépjármű számítógépes rendszere nem tudott felmérni egy szituációt. A robotjármű le akart kanyarodni az útról viszont csak ezután észlelte, hogy az útban van egy homokszákokkal körberakott csatorna. Akkor jött a baj, amikor az autó vissza akart sorolni a korábban elhagyott sávba, de egy ott haladó busz nem lassított, ezért összeütköztek. A Google önvezető autóit irányító számítógép a rendelkezésre álló algoritmusok alapján kalkulál, de ebben az esetben a busz nem lassult annyira, mint ahogy arra a Google gépkocsija számított. Ugyebár minden önvezetőben ül egy alkalmazott, aki figyeli hogyan teljesít az autó, ő is úgy látta van még idő a busz előtt besorolni.
 
Az eset után a vállalatnál azt nyilatkozták, a karambol tanulságait levonták és a beprogramozás után az autó már tudni fogja, hogy nagyobb méretű járművektől eltérő ütemű gyorsításra vagy lassításra számítson. Ez a rutinos sofőrök számára megoldható feladat, mivel jóval gyorsabb döntésekre képesek reflexből, mint egy program. De hát azt is tudjuk, a Googlenél nem az a cél, hogy egy agresszívan vezető kocsit fejlesszenek ki.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás