promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pár millió dollár a Windows XP-ért
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Microsoft tavaly tavasszal szüntette a Windows XP támogatását, ami tulajdonképpen annyit tesz, hogy bár az operációs rendszert továbbra is bárki használhatja, új biztonsági frissítés nem érkezik hozzá. Legalább is azoknak nem, akik ezért nem hajlandók fizetni. Mondjuk több millió dollárt.

Az amerikai haditengerészet nemrég 9 millió dolláros szerződést kötött a redmondi céggel, hogy az XP-hez továbbra is megérkezzenek a szükséges frissítések. Nem véletlenül, a szervezetnek ugyanis több mint 100 ezer számítógépe van, amin még a 2001-ben kiadott OS fut. Az operációs rendszer további támogatására azért is lehet nagy szükség, mert a híresztelések szerint a parancsnoki és ellenőrző rendszerek is XP alatt futnak.

A megállapodás értelmében a Microsoft az Office 2003, az Exchange 2003 és a Server 2003 további támogatását is biztosítja. A szerződést úgy készítették el, hogy az akár 2017-ig is kitolható, a frissítésekért kifizetett összeg pedig elérheti a 31 millió dollárt. Az amerikai haditengerészet tervei szerint azonban a hosszabbításra már nem lesz szükség, egy éven belül ugyanis le akarják cserélni az XP-t.

Érdekesség, hogy bár a Windows 10 július 29-i premierjéig már egy hónap sincs hátra, a világ számítógépeinek negyedén továbbra is XP fut. Ezek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy vannak szervezetek, amik hosszabbítást kérnek a Microsofttól. A brit és a holland kormány még tavaly áprilisban fizetett a Microsoftnak, de rajtuk kívül a top 5 angol bank is százmilliókat fordít arra, hogy ne szűnjön meg az XP-támogatás, lévén az ATM-ek nagy részén még ez az operációs rendszer fut.

Mivel a legtöbbünknek nincs több millió dollárja az XP frissítésének kifizetésére, így a váltásig érdemes betartani azt a 13 kötelező szabályt, ami a Windows XP felhasználóira vonatkozik.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás