promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezt így nem láthattad a tévében a magyar-bolgár meccsen – Szoboszlai Dominik miatt mindenki megőrült
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Akik az M4 sporton a tévében nézték a meccset, azok nem élhették így át Szoboszlai Dominik szabadrúgását.

Álomszerűen kezdte Magyarország az Eb-selejtezőt, amikor a hét elején amikor 3-0-ra győzték le Bulgáriát. Mondhatni a három pont sorsa már az első félidőben eldőlt, a magyar labdarúgó-válogatotton pedig mindenki látta az elképesztő fejlődést, amit a bolgárok szövetségi kapitánya is elismert.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese már a hetedik percben vezetést szerzett Vécsei Bálint góljával, az előnyt a csapatkapitány Szoboszlai Dominik duplázta meg, egy hihetetlen szabadrúgással, ami miatt az egész Puskás Aréna gyakorlatilag idézőjelesen „felrobbant”. A harmadik találatot Ádám Martin vitte be a félidő lefújása előtt, és ezzel el is döntötte a mérkőzést.

Magyarország így negyven év után kezdte ismét győzelemmel az Eb-selejtezőket, illetve hazai pályán 48 esztendő után vertük meg újra Bulgáriát. Jelenleg a szakértők és a szurkolók is úgy látják, hogy a magyar labdarúgó-válogatottnak minden esélye megvan arra, hogy kijusson az Eb-re.

Bár Szerbia két győzelemmel előttünk áll a csoportban, de ők két mérkőzéssel többet is játszottak. Szóval Magyarország még csak egy meccsen van túl, a nemzeti együttes legközelebb pedig június 17-én Montenegró vendége lesz.

Szoboszlai Dominik őrületes szabadrúgásgólját a fél világ megcsodálta, és ott virított az összes összefoglalóban. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Szoboszlai Dominik cselsorozatát választotta az Eb-selejtezők hétfői játéknapján a legszebb megmozdulásának. Marco Rossi és az egekbe emelte Szoboszlait, mivel a szövetségi kapitány szerint az RB Leipzig támadója pályafutása legjobb meccsét játszotta a Puskás Arénában, legalábbis eddig.

A mérkőzést tengernyi magyar követte az M4 sporton, de aki tehette, az kiment a Puskás Arénában. Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólját azonban így nem lehetett látni a tévében. Aki nem volt ott, vagy nem ült épp jó helyen, az most megnézheti, milyen volt a kapu mögül végignézni a középpályás csodálatos gólját. Természetesen a bomba után a szurkolók is megőrültek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás