promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Elszabadult a pokol Pelé magyarországi látogatásán, botrány tört ki a Tescóban

Elszabadult a pokol Pelé magyarországi látogatásán, botrány tört ki a Tescóban

Borítókép:  MTI
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Pelét ki kellett menekíteni a magyar rajongók gyűrűjéből.

A futball egyik legnagyobb ikonja, a Fekete Gyöngyszem néven is emlegetett Pelé csütörtökön, 82 éves korában hunyt el. A sportág nagy óriását világszerte milliók gyászolják, köztük Magyarországon is, ahol ugyancsak nagy kedvenc volt a focidrukkerek körében.

Pelé többször is járt Magyarországon, utoljára 2014 márciusában, mégpedig a budaörsi Tesco által szervezett, sportszervásárlási akciót népszerűsítő programon, amihez a legendás labdarúgó a nevét adta. A szambatáncosok és biztonsági emberek kíséretében megérkezett Pelé egy beszédet mondott a megjelent rajongói előtt, amiben megemlítette Puskás Ferencet is.

„Egyszerre volt tehetséges és intelligens. Sokat beszélgettem vele a fociról és más dolgokról is. Egy nagy játékost az tesz igazán naggyá, ha a pályán mutatott cselekedetei mellett a pályán kívül is ember tud maradni”

- mondta.

Ezek után sor került a közös fotózásra. Ez volt az a pont, amikor a hatalmas tömeg elkezdett türelmetlenül tolongani Pelé felé, hiszen mindenki szeretett volna egy közös képet a legendás focistával. Az eseményt vezető férfi többször is kérte a tolakodó rajongókat, hogy álljanak hátrébb, hagyjanak szabad levegőt a futball ikonnak, de ők csak azért is nyomultak előre. Végül aztán annyira elszabadultak az indulatok, hogy a szervezők jobbnak látták, ha véget vetnek az egésznek, még mielőtt nagyobb botrány törne ki.

A biztonságiak kivezették Pelét az áruházból, a rajongók közül pedig sokan szomorúan maradtak ott a Tescóban. Az alábbi videóban látszik egy síró kisfiú is, aki nagyon szerette volna aláiratni a Pelét ábrázoló focikártyáját, de ez sajnos nem valósulhatott meg.