promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meglepő helyen is kiköthet Cristiano Ronaldo, aki mindenképpen el akar menni Manchesterből
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy olyan klubbal hozták hírbe, amely a jövő csapatát építi.

Cristiano Ronaldo nagy tervekkel tért vissza a Manchester United csapatához, amely azonban idén csalódást okozott számára, hiszen csak a 6. helyen végzett az angol Premier League-ben, vagyis nem indulhat a Bajnokok Ligájában.

A portugál csatár azonban 37 évesen már nem engedheti meg magának, hogy csak az Európa-ligában „bohóckodjon” a nemzetközi porondon, ezért – bár a szerződése a jövő nyárig érvényes – most egy sikeresebb gárdát keres magának.

A Chelsea és a Bayern München már korábban kijelentette, hogy nincs szükségük a klasszis gólvágóra, míg a számára heti közel 1 milliárd forintos fizetést kínáló, közelebbről meg nem nevezett szaúd-arábiai klubot maga Ronaldo utasította vissza.

Most úgy tűnik, hogy a portugál előtt megnyílhat a lehetőség arra, hogy elhagyhassa Manchestert, ugyanakkor Angliában maradhasson – igaz, egyelőre bármiféle nemzetközi kupaszereplés lehetősége nélkül. A kérők között ugyanis felbukkant a Newcastle United, amely a májusban véget ért szezonban csupán a 11. helyen végzett.

Az egyelőre nem túl acélos klubot a jövő csapataként emlegetik, 2021 októberében ugyanis tulajdonosváltás történt, sőt Steve Bruce edzőnek is rögtön útilaput kötöttek a talpára az új szaúd-arábiai tulajdonosok, nyilvánvaló tehát, hogy az alapoknál kívánják kezdeni a reményeik szerint sokkal sikeresebb jövő felépítését.

A 37 éves Ronaldo illene is egy ilyen csapatba, meg nem is. A tapasztalatával, karizmájával egyértelműen húzóember lehetne, ám az új Newcastle éppen az életkora miatt nem számíthatna már rá sokáig, vagyis hiba lenne egy jelenleg csúcsformában lévő, de kiöregedő sztárra építeni a gárdát.

„Papíron valóban jó igazolás lenne, hiszen óriási médiafigyelmet irányítana a klubra. Viszont az a kérdés, hogy rá van-e szüksége annak a Newcastle-nek, amely bajnokesélyes kíván lenni a Premier League-ben, azt az utat végigjárva, mint a Manchester City. A berobbanás hosszú éveket fog igénybe venni, mert a bajnokság még erősebbé vált. Szóval Ronaldo leigazolása igazi hollywoodi forgatókönyvbe illő volna, de a Newcastle van olyan bölcs, hogy ezt nem lépi meg. Az építkezés ezen szakaszában szerintem ez nem is volna helyes”

– jelentette ki Simon Jordan üzletember, a Crystal Palace egykori tulajdonosa, aki mostanában sportszakértőként szerepel a brit médiában. Mivel az átigazolási időszak szeptember 1-jén zárul, addig alighanem még hallhatunk jó néhány szaftos pletykát a portugál jövőjével kapcsolatban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás