promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Cristiano Ronaldóról kemény pletyka kelt szárnyra - mindent megváltoztat, ha ez bekövetkezik
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A szurkolók biztosan kiakadnának, ha a Manchester United legendája egy nagy riválisnál folytatná.

Már egy hónap sincsen hátra, és indul a Premier League. A csapatok keresik a lehetőségeket az átigazolási piacon, hogy kiket tudnának megszerezni – ugyebár az angol kluboknál a pénz általában nem akadály.

Az előző szezon izgalmas végjátékában a Manchester City lett a bajnok, míg a Liverpool egyetlen ponttal maradt le mögöttük. Utóbbi klub edzője, Jürgen Klopp csalódottságát növelhette, hogy a Bajnokok Ligáját is elbukták.

A Manchester United nem teljesített túl jól a szezonban, mivel lemaradt a Bajnokok Ligájáról. (Hatodik helyen végzett, így csak az Európa Ligában indulhat.) Ott végül a Tottenham állhat rajthoz a csoportkörben, a Vörös Ördögöket a tabellán pedig az Arsenal is megelőzte. A MU az utolsó öt meccséből csak egyet tudott megnyerni, emellett három vereséget, és egy döntetlent mutatott fel.

Ezért is kering rengeteg pletyka arról, hogy Cristiano Ronaldo a szerződése lejárta előtt egy esztendővel otthagyná a manchesteri alakulatot. A goal.com arról számolt be a Football Insider információi alapján, hogy Chelsea 14 millió fontos ajánlatot készül tenni a Manchester United elvágyódó sztárjáért.

Ronaldo vajon hátat fordítana a Manchester United csapatának, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessen? Az biztos, hogy a portugál támadó nem utazik el a Manchester United csapatának nyári túrájára a felkészülési időszakban.

A 80-szoros angol válogatott exhátvéd, Rio Ferdinand a FIVE YouTube-csatornának nyilatkozva úgy vélekedett, a portugál egy született győztes, nem csoda tehát, ha nem akarja kivárni, amíg a Manchester United összeszedi magát.

Már arról is beszéltek, hogy a Bayern München is szívesen vinné Ronaldót, ha lenne rá lehetőség. Más kérdés, hogy a Manchester United valószínűleg nem fogja elengedni az egyik világklasszis játékosát.

A Chelsea már szerzett magának közben egy új támadót - Raheem Sterling Manchesterből Londonba helyezi át a székhelyét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás