promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A szexéhes sztár topless fotókat kért egy tévés celebtől, de ezt végül nemcsak a felesége tudta meg, hanem a fél világ
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az egykori angol focicsillag alaposan lejáratta magát.

Az angol Michael Owen a Premier League legszimpatikusabb és legintelligensebb játékosai közé tartozott. A most 42 éves egykori csatár pályája a Liverpoolban teljesedett ki, de ügyesen szórta a gólokat a Real Madrid és a Manchester United mezében is.

A jelenleg versenyló-tenyésztéssel foglalkozó, illetve alkalmanként foci-kommentátorként is feltűnő sztár a napokban „bunkó” botrányba keveredett. Nincs erre jobb szó, hiszen nős, négy gyermekes apukaként semmiképpen sem kellett volna meztelen fotókat kérnie egy tévés celeb hölgytől.

Owen sms-ben próbálta megfűzni az egykori Big Brother-szereplő Rebecca Jane-t, arra hivatkozva, hogy a házasságának immár vége, és új kapcsolatra vágyik. A szőkeség azonban nem volt rest kipakolni, kellemetlen helyzetbe hozva a focistát.

A Mirror című lap információi szerint Owen biztosra akart menni, hiszen kereken 20 topless fotót kért tőle, hogy alapos ítéletet mondhasson róla. Rebecca egyébként nem kérte ezt tőle, nem kínálkozott fel számára, ezért is borította ki a bilit.

A férfi hat héten keresztül bombázta üzenetekkel a 37 éves nőt, fűt-fát ígérgetve neki, illetve találkozót is kérve tőle. A focista azt füllentette, hogy már régóta csak látszatházasságban él a feleségével, nehogy egy válás tönkretegye a jól menő üzleteiket.

Owen eleinte udvariasan közelített Rebeccához, de április környékén már túlfűtött, szexuális tartalmú üzenetekkel jelentkezett nála. Ezek közé tartozott a meztelen fotók igénylése, a focista különösen a hölgy cickóira lett volna kíváncsi. Az újabban vörös szőkeség végül nem utasította vissza teljesen, egy kádban készült képet küldött magáról.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás