promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hosszú Katinka még sincs olyan jó formában, mint gondolta? - Kellemetlen videó került ki az olimpikonról
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hosszú Katinkát szinte arcon csapta a valóság, erre egyáltalán nem számított.

A tavalyi tokiói olimpián sajnos egyáltalán nem olyan eredményeket ért el Hosszú Katinka, mint amilyeneket szeretett volna, így felmerült a pletyka, hogy örökre visszavonul az úszástól. Szerencsére nem így lett, hiszen a világklasszis sportoló jelenleg is a nagy visszatérésre készül – ráadásul május 12-én érkezik a róla szóló dokumentumfilm is, aminek ebben a cikkben lehet megtekinteni az izgalmas előzetesét:

Hosszú Katinka éppen Thaiföldön készül fel a következő versenyekre, és ott van vele az Iron Swim Teamhez pár héttel ezelőtt csatlakozott Gyurta Gergely, vagyis Gege is, akivel egy különleges megmérettetésben vettek részt, ugyanis „összekötötték” őket, és az nyert, akinek sikerült elhúzni a másikat futás közben – a végeredmény pedig egészen meglepő lett.

„Az én fejemben kétszer olyan erős vagyok, mint Gege…reality check”

– írta Hosszú Katinka a felvételhez, amin az látható, ahogy Gege legyőzi őt.

A kiírás alapján valószínűleg egy kicsit kellemetlenül érezte magát Hosszú Katinka, hiszen minden bizonnyal azt hitte, hogy ő fog nyerni, de végül nem így lett – ettől függetlenül nem kell aggódniuk a szurkolóknak, az olimpikon így is bomba formában van, így minden esélye megvan a nagy visszatérésre, Gyurta Gergely előtt pedig igazán fényes jövő áll, főleg, ha ő egyengeti az útjait.

Itt lehet megnézni Hosszú Katinka és Gyurta Gege „összecsapását”:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás