promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tényleg ekkor vonul vissza Cristiano Ronaldo? Ne vegyél rá mérget
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A 36 éves Cristiano Ronaldo még sokáig szeretne a pályán lenni.

Sok futballstatisztika van, amiben Lionel Messi megelőzi Cristiano Ronaldót, és persze fordítva is, de egy valamiben sosem fogja tudni: a portugál klasszis hamarabb született, mint a PSG támadója. Messi ráadásul csak nyáron lesz 35 éves, de Ronaldo február 5-én ünnepli a 37-ik születésnapját.

Most nem tudja a Manchester United csapatát segíteni a combsérülése miatt, de hamarosan ismét a pályán láthatjuk.

Sokan mondták, hogy CR azért tért vissza a vörös ördögökhöz, mert innen akar visszavonulni, de ebben még ne legyünk olyan biztosak. Sokak szerint a portugál sztár még lehet elmegy Amerikába egy kis levezetésre.

Bármi is valósul meg ebből, Ronaldo az ESPN Brasilnak elmondta, hogy még 40 éves is a pályán akar lenni, mivel most teljesen fiatalnak érzi magát.

„Genetikailag úgy érzem, mintha 30 éves lennék. Nagyon vigyázok a testemre és az elmémre. Amit mostanában megtanultam, az az, hogy 33 éves kor után úgy gondolom, hogy a test képes megbirkózni mindennel, ha mentálisan topon vagy. (…) Lehet a pályán leszek 40, 41 vagy 42 éves koromig de a lényeg, hogy kiélvezzem minden pillanatát”

- Nyiltakozta Ronaldo.

Jelenleg Teddy Sheringham számít a Premier League legidősebb mezőnyjátékosának, aki 40 évesen és 272 naposan lépett pályára.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás