promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tényleg csak erős idegzetűek nézzék meg Neymar sérülését – videó
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Neymar most nem szimulált, szóval igazi horror sérülés lett ebből.

Vasárnap délután lépett pályára a PSG a St. Etienne ellen idegenben. Nem számított rangadónak az összecsapás, mivel utóbbi csapat a tabella 20-ik, vagyis utolsó helyén áll jelenleg, de mégis hozott érdekes fordulatokat a mérkőzés.

Például azért is, mert az első félidőben még vezetett a St. Etienne, de a piros lap után összeomlottak, így 3-1-re nyerni tudott a PSG.

Mauricio Pochettino azonban nem örülhetett felhőtlenül a győzelemnek, mert úgy néz ki, hogy az egyik legfontosabb támadója, vagyis Neymar elég hosszú időre ki fog dőlni, bár még nem nyilatkoztak arról, hogy mennyire súlyos a sérülése.

A brazil játékos a 84. percben Yvann Maçon szerelte szabályosan, Neymar azonban utána rettenetesen rosszul lépett, így bal bokája csúnyán aláfordult.

Neymar néha szimulál, de itt a videón rögtön lehet látni, hogy szó sincs erről. Tényleg csak erős idegzetűek nézzék meg.

A világklasszis hosszas ápolás után hordágyon hagyta el a játékteret, az pedig csak később derül ki, hogy mennyi ideig nem játszhat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás