promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A magyar szurkolók rátámadtak két német diáklányra
Borítókép:  Profimedia - Robert Michael/dpa-Zentralbild/dpa/Alamy Live News
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem Németországban, hanem a Puskás Arénában, a Portugália – Franciaország meccsen történt az eset.

Az Index a Bildre hivatkozva számolt be róla, hogy a Portugália – Franciaország mérkőzésen a magyar szurkolók zaklatni kezdtek két német diáklányt. Az orvostanhallgatókat azért szúrták ki a drukkerek, mert szivárványos arcfestésük volt, valamint a kalapjukra is ráfestették a jelképet.

Emiliát és Filippát először csak szóban inzultálták, majd két szurkoló leköpte, és meg is ütötte őket.

A lányok feljelentést tettek, és mivel az esetről videó, illetve fotók is készültek, így nem volt nehéz elkapni az elkövetőket. A budapesti nyomozók négy napon belül azonosították, majd 2021. június 27-én 17 óra körül elfogták a 25 éves G. Martint és az 55 éves apját, G. Csabát. A két férfi ellen garázdaság vétség gyanúja miatt indítottak eljárást.

A lányok megjegyezték, hogy a rendezők nem álltak ki mellettük, és a rendőrség se akarta az elején felvenni a jegyzőkönyvet. 

Már nagyban zajlik a Puskás Arénában a Hollandia – Csehország mérkőzés. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke külön kérte egy nyílt levélben a szurkolókat, hogy sportszerűen viselkedjenek a stadionban.

„Kérek mindenkit, hogy minden tekintetben sportszerűen szurkoljon, tartózkodjon a himnuszok kifütyülésétől, továbbá minden olyan kirekesztő (rasszista, homofób, soviniszta) megnyilvánulástól, mely beárnyékolná a magyar nemzeti válogatott és a szurkolók elismerésre méltó teljesítményét, és ezáltal az ország megítélését. Kérem ezt tartsák be akkor is, amikor mások részéről provokációt tapasztalnak”

- írta az MLSZ elnöke.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás