promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eb 2020: Gulácsi a kapuban, Orbán a védelemben, de Szoboszlai kimaradt a keretből
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a végleges keretet az Európa-bajnokságra.

Kedd délután már felröppent a Kicker sajtóhíre, hogy Szoboszlai Dominik a sérülése miatt lemarad a budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságról, ahová gyakorlatilag az ő góljával jutott ki a csapat. Az RB Leipzig középpályása sajnos még a klubjában se tudott bemutatkozni.

Esterházy Mátyás játékosmenedzser elmondta, hogy Szoboszlai Dominik lába rendbe jött, de fizikailag nincs abban az állapotban, hogy a játékával segíteni tudja a csapatot. Rossi felelősségteljesen úgy döntött, hogy inkább kihagyja a keretből, így nem kockáztatnak egy újabb sérülést.

Szoboszlai Dominik mellett a kapus Tóth Balázs és a védő Spandler Csaba maradt ki a 26 fős keretből.

A csoportriválisokról Rossi azt emelte ki, hogy a világbajnok francia, a címvédő portugál, illetve a német keretben húsz olyan játékos van, aki szerepelt a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

„Akár mindhárom csapat elődöntős lehet a tornán, kettő pedig döntős. A nagy erejük a hatalmas egyéniségekben rejlik”

- mondta az edző a sajtótájékoztatón.

A magyar csapat pénteken Ciprussal, majd jövő hét kedden Írországgal játszik felkészülési mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban. A magyarok az Eb csoportkörében június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben a zárófordulójában.

A magyar labdarúgó-válogatott 26 fős kerete:

Kapusok:

Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Védők:

Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások:

Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Holender Filip (Partizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros)

Támadók:

Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

(via MTI)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás