promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Drámai 11-es párbaj döntötte el az Európa-liga döntőt – mutatjuk a rúgásokat!
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A jóval esélytelenebbnek tartott Villarreal végül meg tudta verni a Manchester Unitedet. 

A Villarreal sikere meglepő, de a csapat edzője, Unai Emeryé annyira nem, aki ezzel Európa-liga specialista lett, mivel a tegnapi győzelmével négyszer tudta megnyerni a sorozatot.

Ezt két spanyol csapattal sikerült elérnie, mivel a Sevilla FC vezetőjeként egymás után háromszor tudta elhódítani a kupát, aztán jött a Villarreal. Hozzá kell tenni, hogy 2019-ben is döntőbe vitte az Arsenalt az Európa-ligában, de ott a Chelsea fölényes győzelmet aratott.

„Kemény kihívás volt a mai, tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz lesz egy olyan csapat ellen, mint a Manchester United. Különleges dolog a Bajnokok Ligájába bejutni, és az El-győzelmünk a klub első nagy nemzetközi trófeája, szóval nagyszerű érzés volt megnyerni ezt”

- nyilatkozta a meccs után Francis Coquelin, a Villarreal középpályása.

A mérkőzés és a hosszabbítás nem volt egy kalandokkal teli összecsapás (1-1 után jöttek a 11-esek), bár a Sport TV stúdiójában azért voltak viták. A szakértők közül szinte mindenki egyetértett abban, hogy a Villarreal nem kapott meg egy büntetőt. Nagy sajnálatunkra már nem ült ott egy Puhl Sándor, aki véleményt tudott volna mondani erről.

A VAR-szobában mindenesetre úgy döntöttek, hogy a mérkőzésnek mennie kell tovább, szóval jött a hosszabbítás, és persze a drámai 11-es párbaj, ami eldöntötte a meccset.

Tíz körig minden próbálkozás a kapuban landolt szóval a kapusoknak is oda kellett állniuk lőni. Gerónimo Rulli magabiztos lövést küldött a bal felsőbe, majd hárította David de Gea bal alsóra tartó labdáját, így 11–10-re a Villarreal nyerte meg a párbajt.

Lássuk, miképp is zajlott le a nem mindennapi 11-es párbaj:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás