promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Komolyan elgondolkodtam" – Gulácsi volt, hogy abba akarta hagyni a focit
Borítókép:  RONNY HARTMANN / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hat évvel ezelőtt mélyponton volt Gulácsi Péter. „Komolyan elgondolkodtam azon, hogy azonnal abbahagyjam-e a futballt” – mondta.

Napjaink magyar labdarúgásának a legmagasabban jegyzett kapusa az a Gulácsi Péter. Az RB Leipzig játékosát már több méltatta Kicker című német sportszaklap, emellett szakírók a világ tíz legjobb kapusa közé teszik Gulácsit. Csapatával a Bajnokok Ligája előző, 2019/2020-as kiírásában előndőt játszott, s jelenleg is legjobb a tizenhat között szerepel a legrangosabb európai kupasorozatban.

Egy, a napokban készült interjúból azonban kiderült, Gulácsi 2015-ben igen mélyen volt lelkileg. Történt ugyanis, hogy hat évvel ezelőtt, augusztus 16-án mutatkozott be hivatalosan az akkor még másodosztályú RB Leipzig II-ben, de a Luckenwalde elleni meccs 53. percében kiállították.

„Ma már tudok ezen nevetni, de akkor az a maradék harmincöt perc, amit a kiállításom után a luckenwaldei vendégöltözőben töltöttem, a legrosszabb volt a pályafutásom során. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy azonnal abbahagyjam-e a futballt”

– fogalmazott Gulácsi a Sportbuzzer.denek, amit a Ripost szemlézett.

Ezen a nehézségesen szerencsére túljutott Gulácsi, s most már a Bundesliga legjobb kapusa között tartják számon.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás