promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem lesz ott jövőre a Liverpool a BL-ben? 1923 óta nem voltak ilyen rossz formában a Vörösök
Borítókép:  Ian MacNicol, getty
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jürgen Klopp csapata szombaton a bajnokság 25. fordulójában hazai pályán 2-0-ra kikapott az Evertontól. Vagyis a derbit is elveszítették a vörösök, amire 2010 októbere óta most először került sor.

Sőt, a címvédő sorozatban negyedik bajnoki mérkőzését veszítette el saját pályáján, erre legutóbb majdnem száz éve, 1923 decemberében volt példa. A Liverpool mestere korábban le is nyilatkozta, hogy idén el kell engedniük a bajnoki címet. 

[[vid2]] 

Jürgen Klopp szokatlanul őszinte választ adott a bajnoki címet firtató kérdésre.

A szakadék tehát egyre nagyobb, de vajon ki tud mászni belőle a Pool? 

[[vid1]] 

Három perc alatt gólt kapott a Liverpool a legutóbbi Everton elleni rangadón. 

A Sky Sport erre is választ adott. Leszimulálta ugyanis a Premier League jelenleg futó idényének hátralévő részét, alapul véve az XG mutatót, a mérkőzésenkénti átlagpontszámot és a csapatok átlageredményeit, ennek alapján  úgy fest, a Bajnokok Ligája 2018/19-es kiírásának győztese, az angol bajnokság jelenlegi címvédője, nem lesz ott a legrangosabb európai kupasorozatban. 

Forrás: Sky Sports

A Sky számításai szerint a Manchester City torony magasan nyeri a szezont, a második-harmadik helyen a Manchester United és a Leichester csatázik, a BL-szereplést érő negyedik pozícióért a Chelsea és a West Ham küzd majd meg, míg a Liverpoolt csupán a hatodik helyre jósolják, vagyis a 2021/22-es szezont a vörösök nélkül kell elképzelnünk. Persze ezek csupán találgatások. Mindenesetre idén még versenyben van a Pool a legrangosabb európai kupáért. Amennyiben március 10-én a visszavágón is legyőzi a Lipcsét, már biztosan BL negyeddöntős a Klopp csapat. 

[[cikk1]] 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás