promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezt lehet most tudni Eden Hazard sérüléséről
Borítókép:  PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Eden Hazard amióta elhagyta a Chelsea-t és a Real Madridhoz igazolt, több alkalommal volt sérült (9), mint ahány gólja és gólpassza összesen van (7). De mi lehet annak az oka, hogy a belga támadónak ennyi alkalommal kellett kényszerpihenőre vonulnia?

Az, hogy a Real Madrid hazai pályán 2-1-re kikapott az Alavestől, s ezzel az eddig lejátszott tíz bajnoki mérkőzéséből már a harmadik vereségét szenvedte el, csak egy, a több sajnálatos tényező közül. A másik, hogy Zinedine Zidane ismét elvesztette Eden Hazardot, akit a találkozó 28. percben kellett lecserélnie. A vizsgálatokat követően a madridi klub november 30-án, honlapján közölte, hogy  

a belga támadó combizomsérülést szenvedett, az orvosi stáb pedig folyamatosan nyomon követi a játékos felépülését. 

Arról a spanyol klub nem számolt be, hogy mennyi ideig nem játszat Eden Hazard, a Marca azonban már nagyjából három hetes kihagyásról ír. Ez pedig azt jelenti, hogy a támadó ebben a szezonban már valószínűleg nem léphet pályára.

A belga labdarúgó 2019 nyarán igazolt a Chelsea-től a Realhoz 146 millió euró ellenében. A madridi időszaka pedig finoman szólva sem alakul zökkenőmentesen, már 36 mérkőzést kellett kisebb-nagyobb sérülések miatt kihagynia. (Az elmúlt másfél évben 28 mérkőzésen lépett pályára.) Ami árnyaltabbá teszi a képet, az az, hogy

a 2019/2020-as szezon kezdete Hazard ellen szabálytalankodtak legtöbbet a La Ligában, annak ellenére, hogy a bajnoki mérkőzések mindössze 31 százalékában volt pályán.

A belga labdarúgó-válogatott csapatorvosa, Chris Van Krombrugge úgy látja, Hazard nagy nyomás alatt van Madridban. Ez a mentális stressz kihat az izomzatra, így a játékos sérülékenyebbé válik.

A végére még egy érdekesség:

a játékos – amióta elhagyta a Chelsea-t – több alkalommal volt sérült (9), mint ahány gólja és gólpassza összesen van (7).

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás