promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Marco Rossi elmondta, hogy mit gondol Szalai Ádámról
Borítókép:  OZAN KOSE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar labdarúgó-válogatott a november 12-i, Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező előtt megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját. Az esemény rendhagyó módon zajlott, ugyanis Marco Rossi hotelszobájában ülve mondta el gondolatait. 

A magyar labdarúgó-válogatott november 12-én, Izland ellen játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt. A Eb-részvételről döntő találkozó előtt megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját a magyar csapat, igaz kissé rendhagyó módon. A szövetségi kapitány hotelszobájában ülve beszélt a találkozóról.

„Az elmúlt napokban többször is a lelkükre kötöttem, arra figyeljenek, hogy milyen tanácsokat adtunk nekik taktikai, fizikai szempontból. Ne hagyják magukat elterelni, sem a meccs jelentőségével, sem a körülményekkel. Hangsúlyoztam számukra, ha végig koncentrálnak, ha a pályán fejben és fizikailag is végig odateszik magukat, akkor jó esélyeink vannak csütörtök este”

– kezdte Marco Rossi.

Az olasz szakember elmondta, hog az Izland elleni meccs meghatározó lesz pályafutása során, amiatt pedig bosszús, hogy pont most lett koronavírusos.

„Este nem tudtam aludni. Mérges voltam magamra és az egész világra. Igyekeztem túltenni magam rajta, igyekszem a srácokra és a feladatra koncentrálni”

– tette hozzá.

Szót ejtett Szalai Ádámról és Nagy Ádámról is. Utóbbiról azt mondta, hogy jó fizikai állapotban van, míg előbbi kapcsán arról beszélt, hogy túl fontos karakter ahhoz, hogy ne játszassa. 

„Nem látok olyan támadót, akit nemzetközi szinten a helyén léphetne pályára. Ahogy átveszi és fedezi a labdákat, olyan a magyar felhozatalban nem igazán akad”

– fogalmazott Rossi Szalairól.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás