promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Első gólját szerezte a világbajnok labdarúgó Amerikában
Borítókép:  Michael Reaves / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Blaise Matuidi korábban ott volt a világbajnok francia válogatottban, játszott európai top klubokban, most pedig az MLS-ben is befutott.

A francia játékos jelenleg 33 esztendős, eddigi karrierje során pedig bőven kijutott neki a jóból. Hat évig játszott a PSG csapatában, ahol 2017-ig 23 gólt rúgott, mielőtt elment volna Olaszországba, ahol a Juventus szolgálatába állt. A Serie A-ban három évig játszott, eközben 2018-ban ott volt a francia válogatott keretében, mely világbajnoki címet szerzett, idén pedig egészen új kihívást talált.

Észak-Amerika bajnokságában, a Major League Soccerben talált helyet magának. Utóbbi folyamatosan fejlődik, korábban pedig olyan ismert játékosok igazoltak már ide, mint mondjuk David Beckham, Kaka, Andrea Pirlo, Wayne Rooney vagy éppen David Villa.

2020-ban Matuidi is az USA-ba tette át a székhelyét, mégpedig ahhoz az Inter Miamihoz, amely jelenleg újoncként első szezonját tölti a bajnokságban. Mindez egyébként a már említett Beckhamnek köszönhető, 2007-ben ugyanis egy megállapodást kötött, miszerint saját csapatot alapíthat a visszavonulása után.

November 1-én vasárnap a Toronto FC ellen vívtak egy meccset, melyet ugyan 2-1-re elveszítettek, a vezetést viszont a Miami szerezte Matuidi révén a 42. percben.

Első gólja volt ez az MLS-ben, és bár a találat szép volt, csapata 22 mérkőzést követően még így is csak a 12. helyen áll a keleti konferenciában. A helyzetük tehát nem a legjobb, de nem reménytelen, mindössze egy pontra vannak a rájátszást érő 10. helytől.

Keleten jelenleg a Philadelphia Union, nyugaton pedig a Portland Timbers áll az élen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás