promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Forma-1: a Safety Car pilótája magyar neveket adott gyermekeinek
Borítókép:  Pedro PARDO / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már húsz éve vezeti a biztonsági autót Bernd Mayländer, mégsem tudunk róla sokat. Most egy családi fotót posztolt a közösségi médiában.

Bár elsőre talán jelentéktelennek tűnhet, a biztonsági autónak hatalmas szerepe van a versenyek során. A Forma 1-ben már hosszú évek óta alkalmazzák a Safety Cart, melyet többnyire veszélyes szituációk esetén, vagy éppen balesetek után szoktak bevetni, amikor éppen nem alkalmas a pálya a normális versenyzésre.

Ez a feladat óriási felelősséggel jár, főként, hogy az ilyen helyzetekhez egy erős sportautóra van szükség, a jelenleg használt Mercedes-AMG GT R is 585 lóerős. Mindezzel a teherrel Bernd Mayländernek kell megbirkóznia.

A német pilóta korábban profi autóversenyző volt, többek között a legendás Német Túraautó Bajnokságban (DTM) indult, de nyert 24 órás versenyt is a Nürburgringen még 2000-ben. Abban az évben lett az F1 biztonsági autójának is a pilótája, azóta pedig mindössze egy alkalommal nem ő ült a volán mögött, 2001-ben a Kanadai Nagydíjat kellett kihagynia sérülés miatt.

Magánéletéről nem sokat lehet tudni, azt azonban igen, hogy édesapja két fiúnak, akik ráadásul ikrek és meglepő módon a Béla és a Sámuel nevet kapták. Mayländer munkájából kifolyólag rengetegszer járt Budapesten és nagyon szereti hazánkat, ezért kaptak magyar nevet a gyermekei. 

Róluk a felesége készített november 1-én néhány fotót, ahogy figyelik apjukat munkaközben, a német RTL közvetítésében. A biztonsági autónak ugyanis volt egy jelenése az Emilia Romagna Nagydíj során, mégpedig Max Verstappen balesete után.

PICTURES OF THE DAY My biggest Fans beside my wife watching me at home on TV while I’m working at the F1 Emilia Romagna...

Közzétette: Bernd Mayländer – 2020. november 1., vasárnap
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás