promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Morbidelli második győzelmét aratta a MotoGP-ben
Borítókép:  PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Akárcsak egy hete, úgy most is az aragóniai pályán versenyzett a MotoGP mezőnye, a Terueli Nagydíjat rendezték ezen a hétvégén.

Repsol Honda: 

Az utóbbi hetek egyik legérdekesebb pletykája a gyári Honda csapatot övezte. A névadó szponzoruk a Repsol már nagyon régóta támogatja az istállót, egészen pontosan 1995 óta tart a kontraktus.  Felröppentek ugyan olyan hírek is, miszerint ennek az idei szezonnal vége lesz, sőt arról is beszéltek, hogy a Red Bull veheti majd át esetleg a helyüket.

Mindez azért is alaptalan, mert bár az energiaitalos cégnek köze van a Hondásokhoz is, sokkal inkább a KTM élvez számukra prioritást. A spanyol kenő és üzemanyag gyártóval köttetett új szerződés két évre szól , vagyis 2022 végéig, biztosan marad a régi felállás. 

Egy majdnem tökéletes hétvége:

A japán Takaaki Nakagami 2018-ban került a királykategóriába és azon belül az LCR Hondához. Most pénteken jött a hír, hogy ami jövő évi pilótafelállásokat illeti helyére került a kirakósnak egy újabb darabja, miután Nakagami újabb két éves szerződést írt alá jelenlegi csapatával. Nem valószínű, hogy ettől, de másnap elképesztően motorozott és megszerezte a szatellit Hondával a pole pozíciót. Mindez azért is érdekes, mert 16 évvel ezelőtt volt utoljára példa arra, hogy egy japán versenyző induljon az élről a MotoGP-ben, akkor Makoto Tamadanak sikerült ez a bravúr.

A versenyhétvége tehát alakulhatott volna tökéletesen is, miután a rajtot is jól elkapta a 28 éves versenyző, de mindössze néhány kanyar után túl vállalta magát és végül egy csúnya bukás lett a vége.

A Hondásoknak nagyon nem jött össze ez a vasárnap, Alex Marquez is hozhatott volna nekik egy dobogót, de ő is eldobta a gépet a futam során.

Futamok:

Ha pedig már a MotoGP kategória futama szóba került, az említett két bukáson kívül volt még egy, amit Brad Binder hozott össze közvetlen a rajt után, miután kilökte Jack Millert, így mindketten ideje korán búcsúztak. Amíg a Honda szomorú lehetett a nap végére, addig a Petronas Yamahánál pont fordítva volt a helyzet. A világbajnoki címért küzdő Fabio Quartararo ugyanis már a múlthéten is szenvedett a futam közben a motorral és ez most sem változott, viszont csapatársa Franco Morbidelli attól kezdve, hogy már az első körben megörökölte az első helyet nem is engedte ki a kezéből egészen a leintésig.

A második helyen a múlt heti győztes Alex Rins végzett, a dobogóra pedig csapattársa Joan Mir fért még fel, aki ezzel maradt az élen a pontversenyben 14 pontos előnnyel Quartararo előtt.

Ami a kisebb kategóriákat illeti, a Moto3-ban  a szokásos őrület folyt, szinte végig egy bolyban haladt a mezőny nagy része, a leintéskor is az első kilenc egy másodpercen zárt. A szélárnyékozás miatt várható volt, hogy az jár majd a legrosszabbul aki az élen marad, mert hiába az első helyen kezdi meg az ember a célegyenest, ha a többiek simán legyorsulják majd. A pontversenyben élen álló Albert Arenas volt most a vesztes, aki így még a dobogóról is lecsúszott, a Leopard Racing motorosa, Jaume Masia viszont köszönte szépen és megnyerte a futamot.

A Moto2-ben sokkal simábban alakultak a dolgok, főként, hogy Sam Lowes nagyon elkapta a fonalat. Az angol versenyző rajt cél győzelmet aratott, ráadásul több mint nyolc másodperces előnnyel nyert a második helyezett Fabio di Giannantonio előtt, rajtuk kívül még Enea Bastianini fért fel a pódiumra.

Lowes sikerei két okból érdekesek, egyrészt ezzel vezet az összetettben 7 pontos előnnyel Bastianini előtt, másrészt utoljára 1971-ben fordult elő, hogy egy honfitársa egymás után háromszor nyerjen világbajnoki futamot a középső géposztályban.

Három verseny van még hátra az idei szezonból, a következő az Európai Nagydíj lesz Valenciában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás