promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Real Madrid-győzelem az évtized utolsó El Clásicóján
Borítókép:  LLUIS GENE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A spanyol bajnokság 2020/2021-es szezonjának hatodik fordulójában El Clásicót rendeztek. A Camp Nouban a Real Madrid 3-1-re verte a Barcelonát.

Szinte alig kezdődött el a spanyol bajnokság 2020/2021-es szezonja, máris El Clásicót rendeztek. A Barcelona és a Real Madrid is hétközben Bajnokok Ligája mérkőzéssel „készült" a találkozóra: a Barca hazai pályán 5-1-re verte a Ferencvárost, míg a Real szintén hazai pályán kapott ki 3-2-re a Sahtar Donecktől. A madridi csapat vezetedzője, Zinedine Zidane az ukrán csapat elleni meccs után arról beszélt, úgy érzi, képes arra, hogy megpróbálja helyrehozni a hibákat.

„Meg kell keresni a megoldást, és meg is fogjuk találni” – mondta a francia szakember.

Már a találkozó elején lehetett látni, mit is talált ki Zidane a 4-4-2-ben védekező Barcelona ellen: mélységi befutásokkal (főképp Valverde és Kroos révén) próbált helyzeteket kialakítani a Camp Nouban. Ennek az elképzelésnek már az 5. percben meglett az eredménye, Karim Benzema lépett vissza labdáért, támogató mozgásával területet teremtett maga mögött, Valverde pedig kihasználta a lehetőséget, s egy remek ütempassz után megszerezte a vezetést. Három perccel később azonban jött az egyenlítés, a bal oldalon felfutó Jordi Alba kapott remek labdát De Jongtól, középre lőtt labdjáját Ansu Fati értékesítette. (1-1)

Érdekesség: találatával Ansu Fati lett az El Clásicók történetének legfiatalabb gólszerzője.

Az első játékrész összességében kiegyenlített játékot hozott, Courtois és Neto is bemutatott egy-egy nagy védést, előbbi Messi, utóbbi Benzema közeli lövését hárította. A második félidő alig kezdődött el rögtön vezetést szerzett a Real Madrid: Lenglet rántotta le Ramost, jött a videóbírózás, majd egy megítélt büntető, amit Real csapatkapitánya higgadtan értékesített, ezzel megszerezve 100. gólját csapatában. (Egyébként 2007 után először kapott tizenegyest a Real a Camp Nouban.) Hiába birtokolta azonban a hátrány tudatában többet labdát a Barca, és vette át a játék irányítását, helyzeteket szinte alig tudott kialakítani. A csattanó pedig a végén jött, a csereként beálló Modric szerzett újabb Real-gólt. 

Az évtized utolsó El Clásicóját tehát a Real Madrid nyerte 3-1-re.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás