promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Két komoly küzdelem is zajlik az országúti kerékpárban
Borítókép:  ANDER GILLENEA / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egyszerre zajlik két nagy háromhetes körverseny, a Giro d’italia az utolsó hetében jár, míg a Vuelta a España még csak most indult.

A nagy nevek a spanyoloknál vannak:

A spanyolok országúti kerékpáros körversenye, teljes nevén La vuelta a España is másabb lesz ezúttal a korábban megszokottnál. Az időpont még rendben is van, hiszen minden évben ősszel rendezik meg és abban sem változtak a dolgok, hogy ez év utolsó nagy háromhetese. Olyat viszont nem látni, hogy ezt egyszerre rendezzék valamelyik másik hasonló eseménnyel, de ezúttal az élet másképp alakította a dolgokat, a Giro már a vége felé van, mikor a Vuelta mezőnye épphogy belelendül. Utóbbi ráadásul a szokásos 21 helyett csak 18 szakaszos lesz, viszont a nagymenők náluk mennek.

Azok ugyanis akik a Tour de France résztvevői voltak értelemszerűen nagyobb pihenőt tartottak és inkább a későbbi versenyt célozták meg, de azokról sem szabad megfeledkezni, akiknek ez az idei egyetlen nagy dobásuk. Ilyen például a brit Chris Froome is, aki sérüléséből tért volna vissza ebben az évben, de csapata az Ineos, melyet otthagy a szezon végén, nem nevezte Tour-ra, szóval így a Vuelta lehet az idei egyetlen célja.

Ott lesz az ő gárdájában még az a Richard Carapaz, aki tavaly nyerte a Girot, a Jumbo Visma részéről pedig olyan nevek jönnek mint a címvédő Primoz Roglic vagy éppen egy Tom Dumoulin, aki az olaszok háromhetesét szintén megnyerte már egyszer pályafutása során.

Az útvonal sem lesz könnyű, ha már a nagy sztárok közül többen erre a versenyre időzítették a formát, összesen nyolc hegyi befutót tartalmaznak a szakaszok, ami pokoli keménynek ígérkezik.

Az első szlovén siker

Hat ország adott eddig szakaszgyőztest a Girón, ezúttal pedig egy újabb nemzet örülhetett, miután a szlovén Jan Tratnik pályafutása során először tudott háromhetesen diadalt aratni. Azok közül akik elszöktek a mezőnytől, ketten tartottak ki a végéig, Tratnik mellett Ben O'Connor volt még esélyes a végén, de előbbi jobban hajrázott és 7 másodperc előnnyel nyert a végén.

Az összetettben és a különértékelésekben nincs változás az élen, a portugál Joao Almeida továbbra is vezet összetettben és a fiatalok összesítésében, Arnaud Démare a legjobb sprinter, Giovanni Visconti pedig a legjobb hegyimenő. Valter Attila a CCC színeiben jelenleg az összetett 24. pozícióból várja a folytatást.

Roglic kezdett a legjobban:

Ami az esélyeseket illeti, ketten nagyon bekezdtek rögtön az első etapon a Vueltán, a Jumbo Visma szlovén versenyzője nyert elsőre, pont azelőtt a Carapaz előtt aki bár nem számít elsőszámúnak a csapatában, ha Froome nem lenne igazán formában, akkor vele is számolni kell majd a folytatásban. Most mindössze egy másodperccel elmaradva lett a második, azelőtt a Dan Martin előtt, akinek eddig csak egyszer sikerült szakaszt nyernie a Vueltán, de már az is kilenc éve volt. Az ír kerékpáros pont abban az Israel Start-Up Nation csapatban versenyez ahová Froome is érkezik majd a következő szezontól.

Lévén, hogy eddig csak egy napon vagyunk túl, az összetett és a sprinterek pontversenye gyakorlatilag megegyezik a keddi eredményekkel, a hegyi pontversenyben is a Jumbo Visma áll a legjobban az amerikai Sepp Kuss révén, míg a fiataloknál a Movistaros Enric Mas vezet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás