promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy legendás Formula 1-es autót élesztenek újra
Borítókép:  Kurt Rohwedder / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Vanwall márka még a hőskor nagyjai közé tartozott, most tökéletes másolatokat készítenek egy világbajnok versenyautójukból.

1958 volt az első év az F1-ben, amikor már a konstruktőrök is versenyeztek a világbajnoki címért, az első győztes pedig a Vanwall lett. A csapat története nem volt túl hosszú életű: 1949-ben Tony Vandervell alapította, aki a Vandervell és a Thinwall nevek keresztezéséből hozta össze a márkanevet. Tíz évig versenyeztek ez idő alatt pedig a vb cím mellett 10 győzelmet hoztak össze és olyan brit legendák indultak náluk, mint Peter Collins, Tony Brooks vagy éppen Stirling Moss. Utóbbi abban az évben mindössze egy ponttal maradt le az egyéni címről.

Indult náluk 1956-ban még az a Colin Chapman is, akinek a Lotus alapítását köszönhetjük, egyszóval egy méltatlanul elfeledett legendáról van szó a Vanwall esetében.

A befejezés mellett annak idején egy nagy baleset miatt döntöttek, pilótájuk Stuart Lewis-Evans halála után az 1959-es és az 1960-as szezonban is már csak egy-egy futamon indultak.

A Hall and Hall nevű műhelynek köszönhetően most hat másolatot készítenek abból a WW5-ös modellből mely a világbajnoki címet is meghozta számukra. A Vanwall Group elnöke, Iain Sanderson szeretné újraépíteni ezt a brandet, ez pedig az első lépés ehhez. Az autók megvásárolhatók lesznek, átszámolva nagyjából 770 millió forintba fognak kerülni, hiszen az eredeti tervrajzok alapján készítik majd el őket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás