promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az MTK meglepetésre kiütötte a Puskást, áll a bál Diósgyőrben – videó
Borítókép:  Facebook/Puskás Akadémia.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Összefoglaltuk a magyar labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombaton lejátszott mérkőzéseinek legfontosabb történéseit.

Villámrajtot vett az MTK, amely már a negyedik percben megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia ellen.

A folytatásban is a fővárosiak akarata érvényesült, ennek köszönhetően a félidő közepén megduplázták előnyüket.

A Puskás Akadémia a szünetig kialakított ugyan néhány gólt ígérő helyzetet, ám egyikből sem tudott szépíteni.

Fordulást követően a hazaiak cserékkel próbálták felpörgetni a játékukat, eljutottak felsőlécig is, ennek ellenére az MTK magabiztosan őrizte az előnyét.

A Puskás Akadémia az utolsó negyedórára fordulva tovább fokozta a nyomást, miközben a vendégek újabb gólt szereztek és ezzel eldöntötték a három pont sorsát.

Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 0-3 (0-2)

Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC

A csapatkapitány Simon Krisztiánt, valamint Stieber Andrást sérülés miatt nélkülöző fővárosiak az első negyedórát követően egyre bátrabban és pontosabban vették célba a vendégek kapuját, gólt azonban nem szereztek, mert Szappanos Péter magabiztosan védett. A Mezőkövesd csupán egy alkalommal találta el az Újpest kapuját az első félidőben, amelyben a technikai hibák miatt ritkán alakult ki folytonos játék.

A második felvonás elején Vincent Onovo gólját les miatt nem adták meg, ám az újpestieknek ez sem szegte kedvét, további ígéretes akciókat vezettek, és amikor Junior Tallo egy szöglet után a hatvanadik percben a hálóba fejelt, megszerezték a vezetést.

A házigazdák ezt követően is lendületben maradtak, egy újabb góllal többször is eldönthették volna a találkozót, és bár a legnagyobb ziccereiket is kihagyták, ezt a Mezőkövesd nem tudta kihasználni, mert a második félidőben egyszer sem találta el ellenfele kapuját.

A két csapat 15. élvonalbeli találkozóján a fővárosiak – két vereség és öt döntetlen mellett – nyolcadik alkalommal nyertek.

A Mezőkövesd sorozatban harmadszor kapott ki, legutóbbi kilenc NB I-es meccséből pedig már a hatodikat veszítette el.

Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (0-0)

Budafoki MTE–Diósgyőri VTK

Jó iramot és mindkét oldalon két ígéretes helyzetet hozott a találkozó első negyedórája, majd egy szöglet után a hazaiak jutottak vezetéshez. Góljukat a volt diósgyőri Oláh Bálint szerezte fejjel. A folytatásban esett az iram, és sok volt a taktikai szabálytalanság, valamint a technikai hiba is.

A szünet után bátrabb támadó játékot vállalt fel a Diósgyőr, lehetőségei is adódtak, de gólt ismét a hazaiak szereztek: formás kontra lezárásaként Ihrig-Farkas talált be.

Percek teltek el, amíg a vendégek magukhoz tértek, de Drazic fejesével sikerült szépíteni, amely további nagy rohamokra sarkallta őket.

A hajrára viszont elfogyott a lendület, a budafoki gárda pedig hiba nélkül védekezett, és a lefújásig megőrizte egygólos előnyét.

Az újonc Budafok hatodik találkozójából a harmadikat nyerte meg a bajnoki idényben. A sereghajtó DVTK sorozatban az ötödik bajnoki fordulóban maradt nyeretlen, és egymást követő negyedik vereségét szenvedte el.

A lefújás utána a diósgyőri szurkolók maguk elé szólították a DVTK játékosait, és keresetlen szavakkal kérték számon a hetek óta tartó rossz sorozatot.

Budafoki MTE–Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás