promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mégis sikerül a Manchester Unitednek megszereznie Jadon Sanchót?
Borítókép:  TOM WELLER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Manchester United nem tett le elsőszámú célpontja, Jadon Sancho megszerzéséről, s most úgy néz ki, hogy az angol klub áttörést ért el. A tárgyalási folyamatokban jelentős előrelépés történt.
 

Már hónapok óta nyílt titok, hogy a Manchester United elsőszámú célpontja keretének megerősítésére a Borussia Dormund játékosa, Jadon Sancho. A labdarúgó játékjogát birtokló német klub sportigazgatója, Michael Zorc azonban jelezte, Sancho nem eladó.

„A döntés végleges”

– fogalmazott egyértelműen Zorc még augusztus közepén.

Most azonban a Sky Sports arról ír, hogy a Manchester Unitednek áttörést sikerült elérnie a tárgyalási folyamatokban. Jelentős előrelépés történt.

„Beszéltem valakivel, aki érintett Jadon Sancho, valamint a Manchester United között folyó tárgyalásokban és azt mondta, az elmúlt 24 órában előrelépés történt, ami egyúttal jó hír a United-szurkolóknak. Az ügynöki díjak és a játékos által támasztott feltételek immár nem jelentek problémát”

– mondta Dharmesh Sheth a lapnak.

Dharmesh Sheth arról is beszélt, hogy két lehetséges kimenetelt lát az ügyben:

  • az egyik, hogy a Manchester United tesz egy hivatalos ajánlatot: „Ez az az összeg, amit ajánlunk Sanchóért, elfogadjátok?”;
  • míg a másik, hogy Jadon Sanchónak kell bemennie a Borussia Dortmund vezetőségéhez, s azt mondania, hogy „tudom, azt mondtátok, nem vagyok eladó, de akarok a Manchester Uniteddel tárgyalni”.

Dharmesh Sheth úgy látja: most a Uniteden a sor, hogy megtegye ajánlatát a Dortmundnak, ezzel elindítva az események láncolatát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás