promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalos: Messi marad a Barcelona csapatánál
Borítókép:  AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Lionel Messi maga jelentette be, a Barcelona csapatában szerepel a 2020/2021-es bajnoki szezonban. A játékos arról is beszélt, hogy szíve szerint távozott volna a klubtól. „Folytatom tovább mert az elnök azt mondta, az egyetlen lehetőség a távozásra a 700 millió eurós kivásárlási záradék kifizetése, ami egyszerűen lehetetlen" – mondta Messi.

Pont került a napok óta húzódó ügy végére. Egy előre felvett videóinterjúban, a Goal.comon keresztül jelentette be Lionel Messi, hogy a 2020/2021-es szezont a Barcelona csapatánál tölti. Az argentin játékos jelezte, akarata ellenére döntött így, ugyanis szíve szerint távozott volna a klubtól, de nem akart szerződése miatt a bíróságra menni, s pereskedni a Barcelonával.

„Amikor elmondtam a feleségemnek és a gyerekeimnek mit is szeretnék, az kegyetlen volt. Az egész családom bőgött. Gyerekeim nem akartak elmenni Barcelonából, nem akartak iskolát váltani. De távolabb kellett tekintenem, a legmagasabb szinten akarok futballozni, trófeákat nyerni, versenyezi a Bajnokok Ligájában. Győzhetsz vagy veszthetsz ebben a versenyben, mert ez egy nagyon nehéz, de versenyezned kell" – mondta Messi. Hozzátéve, hogy Liverpoolban és Rómában tapasztalható összeesés is közrejátszott abban, hogy távozni akart.

Arról is beszélt, biztos volt benne, hogy szabadon távozhat a klubtól, ugyanis a Barcelona elnöke, Josep Bartomeu mindig azt mondta neki, a 2019/2020-as szezon végén eldöntheti, marad-e vagy sem. Aztán ez az álláspont megváltozott.

„Most ragaszkodnak ahhoz a feltételhez, hogy nem június 10-e előtt döntöttem, de akkor a koronvírus kellős közepén versenyben voltunk a La Ligában, és ez a járvány az egész szezont megváltoztatta. Ez az ok, amiért folytatom a klubnál. Folytatom tovább, mert az elnök azt mondta, az egyetlen lehetőség a távozásra a 700 millió eurós kivásárlási záradék kifizetése, ami egyszerűen lehetetlen" – hangsúlyozta Messi.

Az egyetlen mód az lett volna, hogy Messi 2020 nyarán elhagyja klubját, ha perre viszi ügyét. De a játékos maga beszélt arról, hogy „soha nem menne perre" a Barcelona ellen. 

„Ez életem klubja, itt van az egész életem. A Barcelona megadott nekem mindent, és én is megadtam mindent" – tette hozzá.

Ugyannakkor ne felejtsük: a Barca-elnök korábban jelezte, ha Lionel Messi marad, ő lemond...

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás