promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai elképesztő góljával vertük a törököket
Borítókép:  OZAN KOSE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik elképesztő góljával verte 1:0-ra Nemzetek Ligája-mérkőzésen Törökországot.

„Összesen nem kevesebb, mint 15 kiszemelt játékost vesztettünk el különböző okok miatt, négy jobb oldali védőről és négy bal oldali védőről kellett lemondanunk. Én azonban optimista vagyok, szeretem félig tele látni a poharat, és inkább arra fókuszálni, hogy így lehetőségünk adódik új játékosok kipróbálására, és megadni a lehetőséget néhány fiatal labdarúgónak is. Papíron erősebb csapat nálunk a török, de a pályán néha eltűnnek az ilyesfajta különbségek, ez sok körülménytől függ"

– nyilatkozta a magyar-labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Törökország elleni, Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.

Azt pedig már az első félidő után lehetett látni, hogy a magyar csapat védekezésben 5-3-2-es, támadásban 3-5-2-es rendszerével, s Filip Holender baloldali játékával mennyire nem tudott mit kezdeni Törökország. Negyvenöt perc alatt több támadást is vezetett Marco Rossi együttese a baloldalt, amelyek rendre veszélyesek voltak. A szünetre pedig úgy ment a magyar együttes, hogy tízszer próbálkozott kapura lövéssel, míg ellenfele csak négyszer – ráadásul Szoboszlai és Holender révén két kapufáig jutott a csapat.

Aztán a második félidőben már jobban megoldotta a védekezést a török együttes, de támadásban - hiába birtokolta többet a labdát - nem találta a rést a szűken és kompaktan védekező magyar csapatot. Aztán jött a 80. perc és Szoboszlai Dominik, illetve egy elképesztő szabdarúgásgól...

A végére pedig nem változott az állás, Magyarország 1:0-ra nyert Törökországban Nemzetek Ligája-mérkőzést. Jöhet a folytatás vasárnap az oroszok ellen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás