promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Európa-liga: háromból két magyar csapat jutott tovább – videók
Borítókép:  A fehérvári játékosok örülnek a tizenegyespárbaj megnyerése után a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában játszott Fehérvár FC - Bohemians (ír) mérkőzés végén Székesfehérváron 2020. augusztus 27-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Összefoglaltuk a magyar csapatok Európa-liga szereplését.

Bár szurkolók nem lehettek a stadionban, azért a Honvédot „erő a lábban, érzés a szívben” feliratú molinó várta a lelátón. A kispestiek ennek megfelelően az első perctől támadólag és agresszíven léptek fel a finn Inter Turku ellen.

A Bódog Tamás csapataira jellemző letámadást hatékonyan alkalmazta a magyar kupagyőztes, amely már saját tizenhatosánál megtámadta az ellenfelet, így az a félpályán sem nagyon tudott átlépni a labdával. A mezőnyfölény azonban nem párosult helyzetekkel, mivel támadásban kifejezetten pontatlan volt a Honvéd. Húsz perc elteltével ráadásul veszélyessé váltak a finnek gyors kontrái, viszont ígéretes lövőhelyzetekből vagy az égbe lőttek, vagy éppen Tujvel kezébe, egy ízben pedig ziccerben csak centikkel tévesztették el a bal alsó sarkot. A játékrész második felében már nemcsak a pontosság, hanem a kreativitás is hiányzott a Honvéd játékából, így a Turku kapusának egyáltalán nem volt dolga a szünetig.

A térfélcserét követően is a kispestiek birtokolták többet a labdát, de fölényük ugyanúgy meddő volt, sőt továbbra is a gyors finn ellentámadások jelentettek nagyobb veszélyt. Nagyjából hatvan percet kellett várni az első Honvéd-helyzetre, akkor előbb Lovric előtt adódott lehetőség egy szöglet után, majd Ugrai lőtt ígéretesen távolról. A túloldalon viszont Tujvel ajándékozott majdnem gólt a finneknek, de aztán javította a hibáját, néhány perccel később pedig ziccerben Engström lőtt ismét az égbe. A Honvéd elöl rendkívül statikusan játszott, a finn tizenhatoshoz érve azt körbepasszolgatta, de nem találta a rést a vendégek védelmén, ennek általában egy labdaeladás vetett véget. Ezt megelégelve Mezgrani egy távoli bombát eresztett meg, amelyet Moisander csak a kapufa segítségével tudott hárítani. A hajrá percei viszonylag eseménytelenül teltek, de úgy tűnt, hogy a csereként beállt Traore egy szép fejesgóllal eldönti a párharcot, azonban a középkezdés után első támadásából egyenlített az Inter Turku, így következett a hosszabbítás.

A ráadásban továbbra is a Honvéd futballozott fölényben, de ugyanúgy a szórványos finn támadások jelentettek igazi veszélyt. A térfélcsere előtt azonban Traore kiugrásánál a hátulról becsúszva menteni igyekvő Hämäläinen kilőtte a jobb alsó sarkot, így ismét a magyarok szereztek vezetést.

A hátralévő negyedórában a Honvéd biztosan őrizte a minimális előnyét, sőt akár végleg el is dönthette volna az összecsapást, de Kesztyűs fejese a kapufát találta el.

Budapest Honvéd–Inter Turku (finn) 2-1 (0-0, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után

Fehérvár FC–Bohemian FC (ír)

A találkozó elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Fehérvár FC, amely tíz perc alatt három nagy lehetőséget is kihagyott. A Bohemians elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, de amikor lehetősége nyílt, bátran lendült támadásba, és egy ilyen akció végén Keith Ward jóvoltából a vezetést is megszerezték.

A fehérvári gárda hátrányba kerülve tovább rohamozott, és Nikolics Nemanja büntetőből elért találatával még a szünet előtt egyenlített.

A második félidőre jelentősen alábbhagyott az iram. A hazaiak birtokolták jóval többet a labdát, de minden kínálkozó lehetőségüket elpuskázták. A vendégek masszívan védekeztek és kihúzták a rendes játékidőt újabb kapott gól nélkül, így következhetett a ráadás.

A hosszabbításban nagy erőket mozgósítottak a csapatok, a hazai együttes a győztes gólért küzdött, sikertelenül, míg a Bohemians a góltól óvta kapuját, sikerrel. A tizenegyesekre maradt a döntés, amelyet a fehérváriak rúgtak jobban, 4-2-re megnyerték a párharcot, így továbbjutottak a második fordulóba, amelynek sorsolását hétfőn rendezik.

A találkozó után Márton Gábor, a MOL Fehérvár vezetőedzője értékelte a mérkőzést:

Fehérvár FC–Bohemian FC (ír) 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) – büntetőkkel: 4-2

Hammarby IF (svéd)–Puskás Akadémia FC

A felcsútiak nem a legideálisabb körülmények között készülhettek a klub első nemzetközi kupamérkőzésére: az előző idény bronzérmesénél több koronavírusos esetet regisztráltak még a bajnoki szezon rajtja előtt, így – miután mindkét találkozóját elhalasztották – az NB I-ben még pályára sem léphetett, a Stockholmba utazó keretből pedig több rutinos, meghatározó játékos hiányzott.

A Hammarby résztulajdonosa, a világklasszis Zlatan Ibrahimovic személyesen tekintette meg az meccset, amelyen bátor játékkal kezdtek a PAFC fiataljai, erejükből átlövésekre is futotta. Mégis az összeszokottabb svédek szereztek vezetést a 14. percben, majd átvették a kezdeményezést, miközben a vendégek lendülete megtört.

Védekezni kényszerült a Puskás Akadémia, a mezőnyfölényhez jutó hazaiak a 32. percben szabadrúgásból növelték az előnyüket, és a szünetig egyértelműen irányítottak.

A második félidő elején ismét fel tudott lépni az ellenfél térfelére a PAFC, de labdához ritkán jutott és a kaput is csak néhány alkalommal veszélyeztette, miközben a hazaiaknak kapufájuk is volt. Csereként újabb fiatalok érkeztek a felcsútiakhoz, akik mezőnyben egyenrangú partnerei voltak a fáradni látszó skandinávoknak, akik megelégedtek a zárt védekezéssel és az eredmény megtartásával. A hajrá a szépítő találatért hajtó vendégeké lehetett volna, de a 84. percben ismét a hazaiak voltak eredményesek.

Hammarby IF (svéd)–Puskás Akadémia FC 3-0 (2-0)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás