promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
NB III-as játékosokkal utazik Európa-liga meccsre a Puskás Akadémia
Borítókép:  Kovács Tamás / MTI/MTVA
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Puskás Akadémia a Hammarby otthonában játszik csütörtökön Európa Liga-selejtező-mérkőzést. Mivel azonban a magyar csapat első keretében több koronavírusos eset is van, ezért a klub az NB III-ban szereplő játékosokat nevezett a találkozóra.

Nem kezdődött jól a Puskás Akadémia 2020/2020-es NB I-es szezonja, az első keretben ugyanis több játékos koronavírusos lett, ennek következtében a csapat nem lépett pályára a bajnokság első két fordulójában. (Az NB III-as csapat, Pápa elleni bajnokiját is elhalasztották, mert többen az első csapattal mentek Svédországba.) A klubnak megoldást kellett találni a Hammarby elleni Európa-liga selejtező-mérkőzésig. A vezetőség az utolsó pillanatig kivárt, majd leadta az utazó keret névsorát az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA).

S, mint az a csakfoci.hu kiszúrta, a Hammarby elleni mérkőzésre nevezett játékosok között több, az NB III-as együttes keretéhez tartozó nevet is meg lehet találni, úgymint a

  • 18 éves román középpályás, Marius Corbu,
  • a 19 éves mongol középpályás, Ganbold Ganbayar,
  • a 35 éves, korábban több NB I-es csapatban szereplő Magasföldi József,
  • 36 éves kapus, Molnár Péter,
  • illetve további két kapus: a 17 éves Auerbach Martin és a 19 éves Kiss Ágoston.

A Puskás Akadémia honlapján egyelőre nincs tájékoztatás az ügyet illetően.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás