promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Babos Tímea csak pár napja határozta el, hogy elindul a US Openen
Borítókép:  Babos Tímea. Forrás: Sputnik via AFP/Vladimir Astapkovich.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Babos Tímea ott lesz az augusztus 31-én rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

„A múlt hét elején határoztam el, hogy elindulok a US Openen. Fel kell készülni lelkileg és fizikailag is arra, hogy nagyon sok nehézség lesz, mindenesetre a héten már keménypályán edzek”

– mondta az M1-nek a világranglista 101. helyezettje, aki hétfőn repül New Yorkba.

A 27 éves játékos júliusban úgy vélekedett, hogy óriási baklövés lenne megrendezni a US Opent, erről most közölte, hogy most sem ért egyet a lebonyolítással, de fontos versenyről van szó, amelynek megmaradt a Grand Slam-titulusa és az összdíjazása is.

„Napi hat-hét órát edzek mostanában, és fél év szünet után várom már a tétmeccseket. A Cincinnatiből áthelyezett előversenyre is azért nem neveztem, mert a szigorú biztonsági előírások miatt ott kevesebbet tudnék edzeni a US Open előtt” 

– jelentette ki Babos Tímea, aki legutóbb március 2-án lépett pályára, amikor a nyitófordulóban kikapott Lyonban, így idén továbbra sem nyert még egyesben főtáblás meccset.

A párosban háromszoros GS-bajnok játékos New Yorkban is a francia Kristina Mladenovic oldalán szerepel – akivel fél éve nem találkozott –, de mivel a szokásosnál kisebb lesz a főtáblás mezőny, és más lesz a pontozás, nem tudni, hogy a párosoknál is Grand Slamnek minősül-e majd a viadal – írja összefoglalójában a távirati iroda.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás