promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Koronavírusos játékost találtak a Barcelonánál
Borítókép:  LLUIS GENE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hála égnek ez semmiben nem érinti a pénteki Barcelona–Bayern München összecsapást.

Indulnak a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők, aminek az egyik legpikánsabb párharca a pénteki Barcelona–Bayern München mérkőzés lesz. Olyan két csapatról beszélünk, akik még a végső győzelmet is megkaparinthatnák, de a szakértők ettől még a bombaformában lévő Bayern München együttesét tartják esélyesebbnek.

A változtatások miatt nincsen oda-visszavágó, egyetlen mérkőzésen dől el minden, így tényleg bármi megtörténhet.

Közben gőzerővel mennek a tesztelések, amin az Atlético Madrid is fennakadt, mivel két koronavírus-fertőzöttet találtak náluk. Azóta kiderült, hogy Ángel Correa és Sime Vrsaljko kapták el a betegséget. A RB Leipzig–Atlético Madrid összecsapás csütörtökön lesz, és UEFA egyik szóvivője a BT Sportnak megerősítette, hogy a mérkőzés emiatt nem fog elmaradni.

Közben a Barcelonánál is akadt egy kis pánik, mivel a csapat hivatalosan bejelentette, hogy koronavírus fertőzöttet találtak náluk. Kedden délután a Pedri, Trincao, Matheus Fernandes, Jean-Clair Todibo, Moussa Wagué, Carles Alena, Rafinha, Juan Miranda, Oriol Busquets álló csoportot tesztelték.

Az FC Barcelona nem közölte, hogy közülük ki kapta el a fertőzést, de a lényeg, hogy az illető nem érintkezett az első csapat tagjaival, akikre most jobban vigyáznak a Bayern elenni meccs előtt, mint a hímes tojásra. A Barcelona első számú játékosai így csütörtökön már biztosan utaznak Lisszabonba.

A fertőzött játékos a klub szerint teljesen jól van, szinte nem is produkál tüneteket, és már karanténba vonult az otthonában. A futballistával kapcsolatba kerülő személyeken természetesen mind elvégzik a tesztet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás