promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő összeget fizettek Michael Jordan első szerződésének másolatáért
Borítókép:  Michael Jordan. Forrás: AFP/Franck Fife.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy gyűjtő 57 068 dollárt (16,8 millió forint) fizetett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szupersztárja, Michael Jordan első szerződésének fénymásolatáért.

Az insidethegames.biz szerint az árverésen értékesített relikvia különlegességét az adja, hogy nem eredeti dokumentumról van szó, ugyanakkor eddig még nem volt hozzáférhető a nyilvánosság számára. A legendás játékos 1984. szeptember 14-én írta alá első megállapodását a Chicago Bullsszal, a 24 pontos kontraktusban szerepel, hogy legalább hét évig erősíti a csapatot, a fizetését ugyanakkor nem említi, az egy külön dokumentumba került.

Ugyanezen az aukción valaki 379 757 dollárért (112 millió forint) szerezte meg a hatszoros NBA-bajnok Jordan aláírt Nike cipőjét, amelyet az 1985/1986-os szezonban viselt.

Az elképesztő összegek hátterében az áll, hogy a tavasszal a Netflix csatornán sugárzott The Last Dance (Az utolsó tánc) című Jordan-dokumentumsorozat óta még keresettebbek minden idők egyik legjobb kosarasának a relikviái.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás