promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bajnokok Ligája: egy esetleges svédverés után akár a Celtic is várhat a Fradira
Borítókép:  fradi.hu.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az már most megállapítható, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolga a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligája-selejtezőjében.

Huszonnégy órával ezelőtt kiderült, hogy bár hiába volt kiemelt a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezőjének első körében, egyértelműen a legerősebb ellenfelet kapta.

Azt már az UEFA a sorsolás előtt eldöntötte, hogy az alábbiak szerint fogják összesorsolni a csapatokat a második selejtezőkörben:

Kiemelt: Celtic FC (skót)-KR Reykjavík (izlandi) győztese, Dinamo Zágráb (horvát), Young Boys (svájci).
Nem kiemelt: Floriana (máltai)-Kolozsvári Vasutas (romániai) győztese, Ferencváros-Djurgården IF (svéd) győztese, KI Klaksvik (feröeri)-Slovan Bratislava (szlovák) győztese.

A Fortuna, vagy az UEFA elöljárójának keze úgy „döntött”, hogy a budapesti zöld-fehéreknek Celtic FC (skót)-KR Reykjavík győztesével kell megmérkőzniük idegenben.

Egy esetleges kiesés után az Európa Liga selejtező bajnoki ágán folytathatja majd a Fradi az EL második selejtezőkörében, amelyet augusztus 31-én sorsolnak majd.

Eközben az is kiderült, hogy az újpesti Szusza Ferenc stadionban mindenképpen BL-meccset fognak rendezni augusztusban. Természetesen nem a lila érzelmű drukkerek láthatják kedvenc csapatukat, hanem a szlovén Celje béreli ki a létesítményt, mert a koronavírus-szabályok értelmében csak Budapesten tudja fogani riválisát, az ír Dundalk csapatát.

A BL-sorsolás után nem sokkal az Európa-liga első selejtezőkörének sorsolását is megtartották a franciaországi Nyonban. Ezek alapján a magyar csapatok a következő ellenfeleket kapták:

  • a Fehérvár az ír Bohemian FC Dublint,
  • a Honvéd a finn FC Inter Turkut,
  • a Puskás Akadémia a svéd Hammarby IF-t.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás