promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lázár János lehet a teniszszövetség új elnöke
Borítókép:  Lázár János még kancelláriaminiszterként 2017-ben. Forrás: Anadolu Agency via AFP.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Lázár János, az egykori kancelláriaminiszter a Nemzeti Sportnak erősítette meg, hogy elindul az elnöki pozicíóért.

Az már korábban eldőlt, hogy július 27-én tartja rendkívüli közgyűlését a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ). Az eseményre eredetileg június 12-én került volna sor, ám akkor a járványügyi korlátozások fennállása miatt el kellett halasztani.

Május 13-án öt elnökségi tag – Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba – lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt egy teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban – Richter Attila akkori főtitkár lemondása után – rendelt el az elnökség.

Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

Májusban a Vidéki Tenisz, a Teniszezők a Teniszért, valamint a Tiszta Tenisz mozgalom közösen bejelentette, hogy Bardóczky Kornélt javasolja a – jelenleg Szűcs Lajos által vezetett – MTSZ szakmai elnökjelöltjének. Kommünikéjükben hangsúlyozták, hogy alapelvként olyan elnökjelöltet, elnökségi tagokat és vezető tisztségviselőket támogatnak, akik nem voltak részesei az elmúlt évek vezetésének és döntéshozói testületeinek.

A Nemzeti Sportnak azonban Lázár János országgyűlési képviselő, korábbi kancelláriaminiszter megerősítette a hetek óta közszájon forgó értesülést, miszerint elindul a Magyar Tenisz Szövetség elnöki posztjáért. A lap úgy tudja, hogy kifejezetten Lázár kérésére jelölteti magát alelnöknek Markovits László, a Vasas elnöke, korábbi válogatott, magyar bajnok teniszező.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás